Herceg Dávid és felesége, Herceg-Pál Bianka egy tehetségkutató műsorban ismerkedtek meg, majd a kulisszák mögött szerettek egymásba. A szerelmük már évek óta töretlen, kisfiuk, Herceg Noah még 2020 decemberében született meg, kistestvérrel csak nemrég ajándékozták meg szülei. A házaspár kislánya, Sarah három hónappal ezelőtt jött világra, és bár szülei mindenféle vizsgálaton részt vettek, hogy megelőzzék a bajt, mégsem sikerült. A zenész és felesége szomorúan hozták nyilvánosságra, hogy a kislány egy ritka rendellenesség miatt valószínűleg nem lát, ugyanis az egyik szeme nem fejlődött ki, a másik szeme pedig nagyon gyenge.
A népszerű zenész és felesége, Bianka mostanra szedték össze erejüket, hogy nyilvánosan is elmeséljék, milyen problémával küzdenek. Nemrég boldogan újságolták, hogy megszületett kislányuk, Sarah, és mivel nem szeretnék rejtegetni őt a nyilvánosság elől, így szerették volna megosztani, hogy legnagyobb rémálmuk vált valóra, ugyanis a kislány valószínűleg soha nem fog látni. Másrészt azért is szeretnék megosztani történetüket, hátha valaki, aki volt hasonló helyzetben tud neki segíteni, kihez fordulhatnának gyermekük betegségét illetően, ugyanis nem adják fel a reményt.
A bal szeme kifejlődött, de nem biztos, hogy azzal teljes mértékben lát. Egy világ dőlt össze bennünk...
Az egész klinika meg volt döbbenve, nagyon sajnáltak minket. A legrosszabb rémálmunkban volt az, hogy vak gyermekünk születik. Idő kell ahhoz, hogy ezt feldolgozza az ember..." – mondta a story.hu-nak adott interjúban Herceg Dávid, akik az orvosok véleménye ellenére szeretné, ha kislánya legalább az egyik szemével láthatna, és mindent megtesznek a gyógyulása érdekében.
A zenész és felesége elmondták, hogy a nagy megrázkódtatáson talán már túl vannak, kezdenek kissé kiegyensúlyozottabbak lenni, de rengeteget sírtak, mire fel tudták dolgozni a történteket.