Félmillió megtekintés felett jár Kóbor János lányának első klipje

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A YouTube-on 50 ezer, a TikTokon 500 ezer felett van a klip, amely bő egy hete került fel az internetre.
Vágólapra másolva!

Kóbor Léna 2023 májusa óta szerepel a Gyöngyhajú lány balladája című zenés darabban, amely számára nagy szakmai lehetőséget jelentett. Év elején elmondta, hogy várhatóan megjelennek első saját dalai is, hosszabb távon pedig táncos-énekesként képzeli el a jövőjét. A Pose című első dala, klipje nyolc napja van fenn a YouTube-on, 53 ezer megtekintésnél jár. „Egy hét telt el és YouTube-on már több mint 50.000. Tiktokon már 500.000 felett" – írta közösségi oldalán.

"Időközben az is körvonalazódott már, hogy a művészeti pályán szeretnék maradni az érettségi után is. Az idei évben rengeteg változásra számítok az életemben, elsősorban azért, mert megjelennek az első dalaim. A későbbiekben táncos-énekesnek tudom elképzelni magam. Gyermekkorom óta táncolok, a példaképeim Beyoncé és Jennifer Lopez. A zenei irányt tekintve ebben a stílusba mennék el, és szerintem sok lehetőség van ebben Magyarországon" – árulta el korábban.

A klipje itt megnézhető:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!