Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huRujder Vivien, a Hunyadi című történelmi sorozatban nyújtott alakítása révén került a középpontba. A Junior Prima-díjas színésznő hitelesen formálta meg Szilágyi Erzsébet karakterét, ezzel nemcsak a kritikusokat, de a közönséget is lenyűgözte. A szerep mélysége és Vivien színészi játéka jól mutatja, hogy a fiatal művésznő korosztályának egyik legtehetségesebb tagja.

Fotó: Hunyadi-produkció
Rujder Vivien nem sürgeti a gyermekvállalást
A szakmai sikerek mellett azonban a fiatal színésznő magánéletéről is őszintén beszélt egy friss interjúban, különösen arról, hogy jelenleg miért nem szerepel tervei között az anyaság. Elmondása szerint már 25 évesen is rosszul érezte magát amiatt, hogy nem érezte a vágyat a gyermekvállalás iránt, különösen azért, mert édesanyja 24 évesen szülte őt.
„Korábban mindig azt mondtuk a nővéremmel, nagyon jó érzés, hogy fiatal szüleink vannak. Ezt szerettem volna megadni én is a gyermekemnek.
Úgy érzem, a színészi szakmával kapcsolatban a gyermekvállalás most lemondás és áldozat lenne, és ahogy 25 évesen, most, 31 évesen sem szeretnék annyira anya lenni
– osztotta meg.
Szerinte a színészi pálya jelenleg nem férne össze az anyasággal, hiszen az most lemondással és áldozattal járna számára. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem végleges döntés, inkább időzítés kérdése. „Van, aki nem is akar visszajönni a színészi pályára, mert többet szeretne a gyerekeivel lenni. Olyan színésznő is van, aki úgy tudna teljes értékű lenni, ha többet dolgozna, mert így lesz boldog ő, és ezáltal és gyerekei is. Őszintén hiszek abban, hogy vissza lehet találni a szakmába a gyermekvállalás után, és ezért van szükség arra, hogy tanácsot kérjünk például tapasztaltabb kolléganőktől.
Szeretnék családot, de nem „holnapután”, és nem tartok attól, hogy ez milyen változásokat hozhat majd számomra a szakmában
– magyarázta a Nőszintén című poscastben.