Politikai merényletek Hollywoodban

Borzalmas összeesküvések a moziban, olykor egy remekmű formájában. Clint Eastwood, Martin Scorsese, Oliver Stone és Steven Spielberg is foglalkozott a politikai merényletek, elnökgyilkosságok témájával.

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok viszonylag fiatal ország (ha születését az 1776-os függetlenségi nyilatkozattól számítjuk), az USA történetében kiemelkedően magas a politikai merényletek és különösen az elnökök elleni merényletek száma. Összesen négy amerikai elnököt gyilkoltak meg: Abraham Lincoln, James A. Garfield, William McKinley és John F. Kennedy. Mind a négy elnököt meglőtték, de sokak (köztük neves amerikai történészek és igazságügyi patológusok)  szerint Zachary Taylor és Warren G. Harding elnökök váratlan halálának oka sem a kolerajárvány vagy hirtelen szívhalál volt, hanem mérgezés. További három (még regnáló vagy már visszavonult, esetleg az újraválasztásért induló) elnököt sebesítettek meg egy merényletben: Theodore Rooseveltet, Ronald Reagant és legutóbb Donald Trumpot.

Politikai merényletek a moziban: az első amerikai elnökgyilkossággal Steven Spielberg is foglalkozott a Lincolnban
Fotó: Intercom

És ott vannak a sebesüléssel nem járó, csak a biztonsági szolgálatoknak (és a szerencsének) köszönhető, teljesen sikertelen, de nagyon is komoly merényletkísérletek: az USA hetedik és 46. elnökének, azaz Andrew Jackson és Joe Biden megválasztása között eltelt időben 16 amerikai elnök ellen összesen 37 alkalommal akadályoztak meg merényleteket.

Ilyen statisztika láttán nem is csoda, hogy az amerikai filmekben már Hollywood születése óta folyamatosan megjelenik a politikai merénylet témája (kezdve az egyetemes filmtörténeti jelentőségű, D. W. Griffith 1915-ös filmjével, az Egy nemzet születésével, amelyben a Lincoln elleni merényletet és annak következményeit a rendező a polgárháborús déli államok szemszögéből ábrázolta, de 15 évvel később, az Abraham Lincolnban már nemzeti tragédiaként mutatta be a Ford színházban elkövetett merényletet). 

Politikai merényletek és borzalmas összeesküvések a moziban

Összeállításunkban olyan amerikai filmeket mutatunk be az elmúlt 50 évből, amelyek (legyen szó valós, vagy fiktív politikusról) izgalmasan és elgondolkodtató módon igyekeztek rávilágítani a merényletek lehetséges okaira (az aljas összeesküvésektől a magányos elkövető pszichés zavaráig).

• A Parallax gyilkosságok (1974)

A politikai thrillerek hollywoodi mestere, Alan J. Pakula (Klute, Az elnök emberei, A Pelikán ügyirat) 1974-es filmje a fiktív Charles Carroll amerikai szenátor és elnökjelölt meggyilkolásával indul: a seattle-i Space Needle torony üvegbúrájában egy pincérnek álcázott bérgyilkos lelövi a szenátort, a biztonságiak pedig tévedésből egy másik, valódi pincért ölnek meg helyette. Majd a hivatalos nyomozás megállapítja: Carroll halála nem összeesküvés eredménye, egy magányos elkövető gyilkolta meg.

A Parallax gyilkosságok
Fotó: Paramount Pictures

A merénylet egyik szemtanúja, a tévériporter Lee Carter (Paula Prentiss) három évvel később mégis arra a következtetésre jut, hogy a Carroll elleni merénylet hátterében összeesküvés állhat, ugyanis rájön, hogy több szemtanú is rejtélyes körülmények között meghalt – félelmében egykori barátjához, az oknyomozó újságíró Joseph Frady-hez (Warren Beatty) fordul segítségért, majd nem sokkal később holtan találnak rá, a hivatalos vizsgálat szerint a nő kábítószer-túladagolás miatt halt meg. Frady nyomozni kezd, és rájön, a gyilkosságok mögött a Parallax nevű biztonsági cég áll. 

Pakula filmje az ún. paranoia-thriller egyik mesterműve, amely Loren Singer 1970-es, azonos című regényéből kiindulva tulajdonképpen a Kennedy-gyilkosság utáni, az összeesküvés-elméletekre nyitott általános társadalmi hangulatot és a korszak teljes bizonytalanságérzetét sűrítette 102 percbe (az évtized végén, 1979-ben ugyancsak a Kennedy-merénylet és az azzal kapcsolatos összeesküvés-elméletek adták a kiindulópontot a francia Henri Verneuil zseniális thrillerének, az Yves Montand főszereplésével készült I, mint Ikaruszhoz, valamint William Richert Téli gyilkosságok című filmjéhez is).

• Taxisofőr (1976)

Martin Scorsese remekművének főhőse az álmatlanságban (és tulajdonképpen poszttraumás stressz-szindrómában) szenvedő, éjszakai taxisofőrként dolgozó magányos vietnami veterán Travis Bickle (Rober De Niro), akinek portréján keresztül az ún. egzisztencialista harag lélektanát ismerhetjük meg. Az utca emberi mocskától undorodó, egyre inkább küldetéstudatossá váló Bickle először egy demokrata szenátort akar megölni, végül leszámol egy kiskorú prostituált (Jodie Foster) stricijével, majd véres leszámolást rendez az alkalmi légyottok helyszínén.

A forgatókönyvíró Paul Schradernek a kiindulópontot a saját egzisztencialista haragja adta, irodalmi ihletője Jean-Paul Sartre Az undor című regénye volt, a filmben ábrázolt politikai merénylethez pedig a George Wallace demokrata elnökjelölt ellen merényletet elkövető Arthur Bremer naplója adta az ötletet. A Taxisofőr a mai napig az egyik legizgalmasabb film a lehetséges merénylő lélektanáról – megítélésén az a körülmény sem változtat, hogy a saját bevallása szerint John Hinckley Jr. a Taxisofőr láttán jutott arra következtetésre, hogy 1981-ben megpróbálja megölni Ronald Reagan elnököt (korábban John Carter elnököt is ilyen szándékkal követte), hogy ezzel imponáljon Jodie Fosternek, akibe beleszeretett a film láttán és akit folyamatosan zaklatott.

Taxisofőr (Robert De Niro)
Fotó: Columbia Pictures

• JFK - A nyitott dosszié (1991)

Oliver Stone azzal a szándékkal készítette el nagyszabású filmjét, hogy abban megalkossa a "a Kennedy-gyilkosság körüli összeesküvések ellen-mítoszát". A JFK - A nyitott dosszié ennek megfelelően azt mutatja be, hogy a gyilkosság ügyében nyomozó New Orleans-i kerületi ügyész, Jim Garrison (Kevin Costner) folyamatosan falakba ütközik, lehetetlen az okok tisztázása, az összeesküvés (Clay Shaw egykori CIA-s bűnösségének, a merénylő Lee Harvey Oswalddal való kapcsolatának) bizonyítása.

Ennek ellenére a film hőst teremt az igazságot hajthatatlanul kutató ügyészből, felvonultatja a lehetséges okokat, és lerántja a leplet az amerikai álomról.

• Célkeresztben (1993)

A második világháborús A tengeralattjáró című filmjével világhírnevet szerző, hollywoodi karriert építő német rendező, Wolfgang Petersen mesteri thrillere, Clint Eastwood, Rene Russo és John Malkovich főszereplésével és Ennio Morricone zenéjével, amelynek cselekménye teljes egészében az amerikai elnök ellen tervezett merénylet megakadályozása körül forog – és amelynek forgatókönyvírója, Jeff Maguire egyaránt merített ötletet a Lincoln, Kennedy és Reagan elnökök elleni merényletekből.

A kiábrándult egykori CIA-s Mitch Leary (Malkovich) eltervezi, hogy megöli az Egyesült Államok elnökét (akit nem nevesítettek az alkotók), ezt a merényletet kell az idős, a Kennedy-merénylet során az elnök mögött álló Frank Horrigan titkosügynöknek (Eastwoodnak) és csapatának megakadályoznia – a film tehát két tapasztalt ügynök párharca és két, a hazafiasságról eltérő nézeteket valló ember portréja is egyben, rendkívül izgalmas csomagolásban.

Célkeresztben (Clint Eastwood)
Fotó: Intercom

• A mandzsúriai jelölt (2004)

Richard Condon 1959-es regényéből két remek feldolgozás is született: 1962-ben John Frankenheimer rendezett belőle hidegháborús remekművet, majd 2004-ben Jonathan Demme igazította az 1991-es Öbölháború utáni helyzetre és a globalista világképre az eredetileg a kommunista agymosással foglalkozó, az amerikai elnök elleni merényletben kicsúcsosodó történetet.

A sztároktól hemzsegő (Denzel Washington, Meryl Streep, Jon Voight, Lien Schreiber) Demme-változatban ugyanis nem a KGB ügynökei, hanem egy Manchurian Global nevű nemzetközi magánvállalat áll az amerikai katonák agymosása, egy vezérjellel aktivizálható alvó ügynökké alakítása, és az elnöki hatalom megszerzésére irányuló összeesküvés hátterében. A 2004-es A mandzsúriai jelölt a 21. század nyugati fogyasztói társadalmához igazítja az eredeti cselekményt, egy nagyon egyszerű tényt felismerve: a 2000-es évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati országokban a mamutcégek és ezek tulajdonosai nagyobb hatalmat birtokolnak, mint az ország vezetésére megválasztott, a gazdasági lobbinak kiszolgáltatott politikusok.

A mandzsúriai jelölt (Liev Schreiber)
Fotó: UIP Dunafilm

• A Richard Nixon-merénylet (2004)

Niels Mueller filmjének alapötletét Samuel Joseph Byck merénylete ihlette, aki 1974 februárjában a Baltimore-Washington nemzetközi repülőtéren megpróbált eltéríteni egy repülőgépet, hogy azzal a Fehér Házba csapódva  megölje Richard Nixont amerikai elnököt. 

A Sean Penn főszereplésével készült film az ezúttal Samuel Bicke (azaz vezetéknevében finoman a Taxisofőrre utaló) nevű merénylő okait igyekszik feltérképezni: megbicsaklott családi élet és becsődölt üzleti vállalkozás, válókereset és visszautasított hitelkérelem, majd munkanélküliség vezetnek odáig, hogy a saját kudarcainak okait a férfi a társadalmi rendszer vélt és valós igazságtalanságaiban keresse, és tegye meg személyi felelőssé az ország elnökét. A film elsősorban Penn alakítása miatt izgalmas, aki képes valódi mélységet adni a merénylő portréjának.

• Nyolc tanú (2008)

Pete Travis filmjében az USA elnöke a spanyolországi Salamancába érkezik, ahol beszédet mond egy terrorizmusellenes csúcstalálkozón, de amikor a mikrofonhoz lép, két lövés dördül és összeesik. Nem sokkal később két bomba robban a környéken. 

A 23 perc alatt lezajló eseményeket több tanú szemszögéből mutatja be a film, Kuroszava A vihar kapujában (1950) című remekművének szerkezetét utánozva, de ezúttal nem azzal a szándékkal, hogy rámutasson arra, hogy az egymásnak ellentmondó vallomásokból nehezen lehet a teljes igazságra következtetni, hanem épp ellenkezőleg, a nyolc tanú visszaemlékezései azt célozzák, hogy a néző teljes képet kapjon az eseményekről és a terroristák motivációiról.

Nyolc tanú (Dennis Quaid)
Fotó: Intercom

• A cinkos (2010)

Robert Redford filmje a Lincoln elleni merényletről, annak utóhatásairól, illetve a későbbi perekről és gyanusítottakról szól. Mert bár Abraham Lincoln volt az egyetlen az USA vezetői közül, aki 1865. április 15-én meghalt, nem ő volt a merénylet egyetlen célpontja: John Wilkes Booth hat társával több más vezetőt is meg akart ölni, köztük Andrew Johnson alelnököt és William H. Seward külügyminisztert (a Ford színházban Booth a fiatal katonatisztet és diplomatát, Henry Rathbone-t is megsebesítette).

Mivel Booth-t még a Ford színházban agyonlőtték, a Lincoln-merénylet perében a társai kerültek a vádlottak padjára, majd a bitófára, köztük a csoport egyetlen női tagja, az összeesküvők találkahelyének, egy panzió tulajdonosa, Mary Surratt (Robin Wright Penn), aki Redford filmjének címszereplője, és aki mindvégig tagadta bűnösségét – egyben ő volt az első nő, akit a szövetségi kormány kivégeztetett.

• Lincoln (2012)

Steven Spielberg monumentális portéfilmje Abraham Lincolnról, Daniel Day-Lewis Oscar-díjas címszereplésével. A 150 perces film a polgárháború időszakának végén játszódik és természetesen megmutatja a merényletet is, de elsősorban Lincoln politikai géniuszát, belső vívódásait mutatja be.