Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huHunyadi Donatella fiatal kora ellenére már most komoly eredményeket tudhat magáénak, és napról napra keményen dolgozik azon, hogy még magasabb szintre emelje tudását. A Zeneakadémia operaénekes mesterszakára való bekerüléssel bizonyította, hogy tehetsége és kitartása révén bármeddig eljuthat – írja a Bors.

Fotó: Facebook
Donatella elárulta, hogy jelenleg minden energiáját tanulmányaira fordítja, mert a legnagyobb álma, hogy egyszer az Operában dolgozhasson.
Óriási öröm lenne számomra, ha egyszer az Operában énekelhetnék. Most ez lebeg előttem, de külföldi lehetőségeket is szívesen megfontolok
– mesélte.
A fiatal művész már rendelkezik klasszikus énekesi diplomával, most pedig az ország egyik legrangosabb képzésén, az opera mesterszakon folytatja tanulmányait. Énekmesterrel dolgozik, ének-, színészmesterség- és szerepgyakorlat-órái vannak – utóbbin már teljes operaszerepeket sajátít el.
A művész korábban modellként kezdte, és sokáig úgy tűnt, ez lesz az útja. Az éneklés azonban mindent megváltoztatott. „A klasszikus képzés végleg eldöntötte, hogy mivel szeretnék foglalkozni. A modellkedés megmaradt kedves hobbinak” – mondta.
Sokkolta a rajongókat Hunyadi Donatella
Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella énekesnőként, táncosként és modellként is ismert a magyar közönség előtt. Most azonban egy új szerepben tűnt fel, amely meglepetésként érte a rajongóit és őt magát is. Színházi színpadon bizonyíthatott, ami régi álma volt, de a zene marad továbbra is a fő szenvedélye.
Ledobta a textilt Hunyadi Donatella?
Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella különleges szépség. Az énekesnő nem rejtegeti tökéletes idomait, nyáron az önfeledt strandolásról osztott meg pikáns fotókat.