Bochkor Gábor hosszú éveken át erős dohányos volt, majd előbb a hagyományos cigarettát, később – tavaly novemberben – az elektromos változatot is elhagyta – írja a Bors.

Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló
Bochkor Gábor szokatlan párhuzamot észlelt
A döntés egészségügyi szempontból helyes volt, ám váratlan mellékhatással járt, hiszen jelentősen megnőtt a Bochkor étvágya.
Most, hogy nem dohányzom, elektromost sem, valamilyen pótcselekvés kell. És az a baj, hogy eszem. Úgy érzem, hogy ráhíztam erre az időszakra
– fogalmazott a műsorvezető.
Különösen a karácsonyi és szilveszteri időszakot élte meg nehezen, amikor bevallása szerint már a legegyszerűbb mozdulatok is gondot okoztak.
Én már tényleg úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, amikor lehajolok cipőt kötni
– mondta.
A tükörbe nézve pedig egy szokatlan párhuzam jutott eszébe: saját bevallása szerint a késői Gérard Depardieu képe villant fel előtte. Nem a francia színész fiatalkori, hanem későbbi önmaga.
A műsorvezető korábban a Retró Rádió reggeli adásában azt is elmondta, miért döntött végleg a dohányzás elhagyása mellett. Nem elsősorban egészségügyi, sokkal inkább kényelmi okok játszottak szerepet.
Nem tudok rágyújtani egy kocsmában, egy étteremben, hanem ki kell menni a hidegbe. Addig kiszállok a beszélgetésből. Kényelmetlenné vált
– magyarázta.
Bochkor Gábor története sokak számára lehet ismerős, hiszen a dohányzásról való leszokás gyakran együtt jár súlygyarapodással. A népszerű rádiós azonban nem tagadja, hogy szembenézett a problémával, és őszintén beszélt róla a nyilvánosság előtt.
Bochkor Gábor élő adásban sértegette a nőket
A rádiós műsorvezető a közelmúltban ismét botrányos kijelentése miatt került a középpontba.
Megszólalt eltűnése után Bochkor Gábor
Előfordult, hogy Bochkor Gábor nem jelent meg reggel a Retro Rádió stúdiójában, az egész adást nélküle kellett levezényelni.