Polgár Árpi az utóbbi időben Tolna és Baranya vármegyét járja, hogy tudásával segítsen azoknak, akik kíváncsiak arra, vajon értéket képviselnek-e a birtokukban lévő tárgyak. A házhoz menő becslések során azonban időről időre egészen elképesztő felfedezésekre kerül sor. Így történt ez legutóbb is, amikor Barcs Sándor unokájának otthonába kapott meghívást, ahol kivételes relikviák várták - írja a Bors.

Fotó: YouTube
Elképesztő értékű relikviákra lelt az üzletember
Polgár Árpád – aki feleségével, Polgár Tündével együtt az influenszervilágban is komoly sikereket ér el – nem titkolta megdöbbenését.
Félelmetes az, amibe most belenyúlhattam
– fogalmazott, amikor sorra kerültek elő a legendás sportdiplomata hagyatékának darabjai. Barcs Sándor neve fogalom a magyar sportéletben. Egykori parlamenti képviselőként, a Magyar Rádió elnökeként, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség, az UEFA és a FIFA vezető testületeinek tagjaként is maradandót alkotott. Sportdiplomáciai pályafutása során rengeteg rangos eseményen vett részt, amelyek kézzelfogható emlékei ma is a család birtokában vannak. A bemutatott relikviák között szerepeltek klubcsapatokhoz és nemzetközi futballeseményekhez kötődő kitűzők, érmek és egyéb emléktárgyak.
Az egyik legértékesebb darab egy színarany Valencia-címeres kitűző volt, amelynek értékét Polgár Árpi körülbelül egymillió forintra becsülte.
A gyűjtemény további darabjai – éppen személyes kötődésük és sporttörténeti jelentőségük miatt – szintén komoly értéket képviselnek. A szakember minden egyes tárgynál hangsúlyozta: az ilyen relikviák esetében nem pusztán az anyag, hanem a történet, a hitelesség és a személyhez köthetőség adja az igazi értéket. Barcs Sándor hagyatéka pedig ebből a szempontból is kivételes. Polgár Árpi „Árpi házhoz megy” sorozata ezzel ismét bebizonyította: a magyar otthonokban ma is lapulhatnak olyan kincsek, amelyek nemcsak anyagi, hanem történelmi és kulturális értéket is képviselnek. Az Origo korábban arról írt, hogy meglepő vallomás: nehéz időszakon van túl a népszerű műtárgykereskedő.