Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA jubileumi koncertre közel 12 ezer néző váltott jegyet. A rajongók már jóval a kezdés előtt megtöltötték az Arénát, ahol Bereczki Zoltán régi slágerei mellett új dalok és különleges együttműködések is helyet kaptak a műsorban – írja a Bors.

Fotó: MW Bulvár
Bereczki Zoltán nem akárkikkel osztotta meg a színpadot
Az est egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor színpadra lépett Szinetár Dóra. Az egykori házaspár közös produkcióját hatalmas tapssal fogadta a közönség, sokak szerint a köztük lévő összhang és színpadi kémia mit sem változott az évek során.
A koncerten számos ismert előadó csatlakozott Bereczkihez. A fellépők között volt Janza Kata, Veres Mónika Nika, Szőke Niki, Vitáris Iván, Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt és Pető Brúnó is. A duettek és közös produkciók még változatosabbá tették az estét.
Baleset érte, megsérült Bereczki Zoltán
A 2004-es Rómeó és Júlia hozta meg a nagy áttörést két fiatal színésznek, akik Mercutióként és Benvolióként robbantak be a közönség elé. Bereczki Zoltán és Mészáros Árpád Zsolt a próbák alatt szinte versenyt űzött abból, ki bírja jobban a komoly fizikai terhelést, és a látványos, többméteres ugrásokat is egyre merészebben próbálták végrehajtani – egészen addig, amíg meg nem történt a baj.
Mi történhetett? Válik Bereczki Zoltán
Úgy tűnik, véget ért egy újabb sztárházasság a hazai művészvilágban. A hírek szerint Bereczki Zoltán és Bata Éva hét év után a különválás mellett döntöttek, és már jó ideje nem élnek egy fedél alatt.