Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huGalla Miklós továbbra is komoly egészségügyi problémával küzd, a humorista állapota pedig saját elmondása szerint sem javul. Galla Miklós betegsége egyre inkább megnehezíti a mindennapjait – írja a Bors.

Galla Miklós már a követőitől vár segítséget
Galla Miklós közösségi oldalán számolt be arról, hogy a hosszú ideje tartó csuklása még mindig nem múlt el, ezért ismét orvosi segítséget kért. A humorista legújabb bejegyzésében arról írt, hogy orvosnál járt, ahol hat injekciót kapott a nyakába, mert ott találhatók a rekeszizmot irányító idegek.
Sajnos reménytelen a helyzet. Voltam a doktornőnél, hat szurit kaptam a nyakamba. Azért oda, mert ott vannak a rekeszizmot irányító idegek
– mondta a művész.
Elmondása szerint a kezelések után a nyaka és a válla is elzsibbadt, a csuklása azonban továbbra sem szűnt meg. Galla Miklós ezért most követőihez fordult, és azt kérdezte tőlük, tudnak-e olyan sebészt ajánlani, aki megoperálná a rekeszizmát és a gyomrát.
Drámai napokon van túl Galla Miklós, most beszélt az állapotáról
A humorista egészségügyi problémái miatt az utóbbi időben több fellépését is le kellett mondania, ami miatt a rajongók is aggódni kezdtek. Galla Miklós nemrég kórházba került, miután elesett az otthonában, de azóta már hazatérhetett.
Megrázó, min ment keresztül Galla Miklós
Sokkoló részletek derültek ki a népszerű humorista kórházi esetéről, amely napokra aggodalomba sodorta a rajongókat. Galla Miklós most először beszélt őszintén arról, mi történt vele azon a napon, amikor mentőt kellett hívnia.