Újra együtt a csapat: megérkezett a Hogyan tudnék élni nélküled? 2 első plakátfotója

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Sikert sikerre halmozott a Demjén Ferenc legendás slágerein alapuló film, amelynek nemsokára érkezik a folytatása. A Hogyan tudnék élni nélküled? 2 első hivatalos plakátfotóját a minap osztották meg, hamarosan pedig az első előzetest is megtekintheti a közönség.
Vágólapra másolva!

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy mindent vitt a Hogyan tudnék élni nélküled? című film, amely 2024 decemberében debütált a magyar mozikban, majd rekordideig, több mint egy évig műsoron maradt. Nem véletlenül, hiszen a Demjén Ferenc slágerein alapuló műnek egymilliónál is több nézőt sikerült bevonzania, amivel a legsikeresebb magyar film lett a rendszerváltás óta. Ezek után kézenfekvő volt, hogy készül hozzá egy folytatás is, amelynek a minap mutatták be az első hivatalos plakátját - szúrta ki a Blikk.

Megérkezett Hogyan tudnék élni nélküled? 2 első plakátja
Megérkezett Hogyan tudnék élni nélküled? 2 első plakátja / Fotó: The Orbital Strangers Project

Megérkezett az első hivatalos plakát! 

- jelentették be a film hivatalos Facebook-oldalán, ahol ezután egy újabb izgalmas hírt is közöltek.

Szerdán pedig jön az első előzetes

- tették hozzá.

Novemberben érkezik a Hogyan tudnék élni nélküled? 2

A Nemzeti Filmintézet hivatalos sajtóközleménye szerint a történet 2000-ben folytatódik: a Kuplung együttes tagjai  – Gergő (Ember Márk), Gábor (Marics Peti), Csabi (Kirády Marcell), valamint Eszter (Törőcsik Franciska), Kata (Márkus Luca) és Betti (Kovács Harmat) – egy balatoni esküvőre készülnek. A régi barátok bonyodalmak, félreértések és nagy egymásra találások között ülnek fel újra az érzelmek hullámvasútjára: szerelemre, szakításra, újratalálkozásokra és persze rengeteg nevetésre lehet számítani. A Dyga Zsombor által rendezett film, aminél a produceri munkát Kirády Attila végezte, november 12-én debütál a hazai mozikban, a premiert pedig két nagyszabású Kuplung-koncert előzi meg, ahol az első film ikonikus dalai mellett a vadonatúj alkotás slágerei is felcsendülnek majd.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!