Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKulcsár Edina és Varga Márk, művésznevén G.w.M szerelme a mai napig az egyik legtöbbet emlegetett kapcsolat a hazai sztárvilágban. Bár ma már boldog családként élnek, közös gyermekeiket nevelik, és nemrég úgy döntöttek, hogy templomi szertartás keretében is szeretnék kimondani a boldogító igent, a kezdet korántsem volt olyan idilli, mint amilyennek sokan gondolják. Most a TikTokon bukkant fel egy interjú, amelyben Kulcsár Edina és G.w.M a kapcsolatuk első szakaszáról beszéltek.

Ezeken ment keresztül Kulcsár Edina
A páros nemrég ismét bebizonyította, hogy kapcsolatuk erősebb, mint valaha. Ahogy arról a Bors is beszámolt, G.w.M idén nyáron újra megkérte Kulcsár Edina kezét, ezzel ismét megerősítve fogadalmát a családja mellett. A Creator Tv által készített interjúban az egykori szépségkirálynő viszont arról mesélt, hogy életének egyik legnehezebb időszaka volt kapcsolatuk kezdete. Az interneten nap mint nap újabb és újabb történetek jelentek meg róluk, amelyek lelkileg teljesen felőrölték.
Voltak nehéz napjaim. Volt olyan, hogy nem tudtam elindulni a két gyerekkel az óvodába mert annyira sírtam, hogy nem tudtam magamat összeszedni.
Az egykori szépségkirálynő szerint nemcsak a folyamatos kritikák voltak megterhelők, hanem az is, hogy minden reggel attól félt, milyen újabb történeteket találnak ki róluk az interneten.
Sokszor úgy keltem föl, hogy remegett a gyomrom, amikor megnyitottam a telefonom, hogy milyen hülye kreálmányokat találtak ki.
Bevallotta, voltak időszakok, amikor úgy érezte, teljesen összeroppan a rá nehezedő nyomás alatt. Ebben azonban végig számíthatott G.w.M-re, aki órákon át próbálta nyugtatni és erőt önteni belé.

Márk órákon keresztül beszélt és mondta, hogy de szerelmem, ne figyelj ezekre, itt vagyok, együtt vagyunk, ki kell tartanunk, és ez rengeteget segített. Éppen ezért úgy gondolom, nem létezik a földön olyan dolog, ami minket ketté tudna szakítani
A rapper is visszaemlékezett kapcsolatuk kezdetére, és elmondta, hogy számára egy pillanatig sem volt kérdés, komoly jövőt tervez Kulcsár Edinával. „Amikor ő már szingli volt, én is szingli voltam, onnantól kezdve már nem volt kérdés, hogy a feleségem lesz-e. Mondtam neki, hogy nekem lányt fog szülni, fiút fog szülni, így fogják őket hívni. Én tudtam, hogy egy életre rendezkedek be.” A rapper azt is hangsúlyozta, hogy számára fontos volt a tisztesség, ezért addig nem akart közeledni Edinához, amíg mindketten le nem zárták korábbi kapcsolatukat.
Előtte presztízs kérdésből sem csináltam volna semmit Edinával, vagy kétértelmű dolgot sem adtam volna, amíg ott nincsen lezárva a sztori. Attól egósabb csávó vagyok, hogy én második legyek
– jelentte ki G.w.M.



