Mi történik vele? Németh Kristóf elvonul a világ elől: „A mobiltelefonokat szó szerint elzárjuk”

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Mozgalmasnak ígérkezik a színész idei nyara. Németh Kristóf új darabra készül, de azért a családjra is szeretne időt szakítani. A nyaraláson pedig még a mobilokat is elzárja!
Vágólapra másolva!

Németh Kristóf számára a nyár már egy ideje nem a pihenésről szól. Míg sokan ilyenkor szabadságra mennek, a színésznek éppen most kezdődik az év egyik legmozgalmasabb időszaka, hiszen egymást érik a próbák és a nyári színházi előadások. Ennek ellenére tudatosan figyel arra, hogy a családjára is jusson idő, és már alig várja azt a néhány napot, amikor minden mást kizárva csak a szeretteivel lehet. 

Németh Kristóf és Beleznay Endre az olvasópróbán
Németh Kristóf Beleznay Endrével rendezi az új darabot (Fotó: Győrfi-Forgács Bea)

Németh Kristóf Fórum Színház társulatával próbál

A színész jelenleg egy új vígjáték próbáin dolgozik, amelynek a címe: Botrány a paplakban. A darabot a Fórum Színház társulatával mutatják be július végén.

Az elmúlt években teljesen átalakult számunkra a nyár. Régen talán egy színész ilyenkor többet pihent, ma viszont a nyári színházaknak köszönhetően ez az egyik legdolgosabb időszakunk. Már kilencedik éve dolgozunk együtt ezzel a társulattal, és mindig olyan darabokat választunk, amelyek már az olvasópróbán is megnevettetnek minket. Most is egy fergeteges brit vígjátékot próbálunk, amit július végén mutatunk be, ősszel pedig országos turnéra indulunk vele

– mesélte lapunknak.

Bár a munka most szinte minden idejét kitölti, Kristóf számára a család továbbra is az első helyen áll. A színházban ráadásul szinte minden kollégája gyerekes szülő, ezért különösen figyelnek arra, hogy a próbák összeegyeztethetők legyenek a családi élettel.

„Szerencsések vagyunk, mert nálunk nagyon családbarát a közeg. Tudjuk, hogy mindenki ugyanazokkal a kihívásokkal néz szembe, hiszen vége az iskolának, az óvodának, a gyerekek otthon vannak. Éppen ezért nem klasszikus próbabeosztásban dolgozunk, hanem úgy, hogy mindenki el tudja látni az otthoni feladatait is, és közben a munkát is el tudjuk végezni”.

Németh Kristóf
Minőségi programokat szervez a családjával (Fotó: Szabolcs László)

Németh Kristóf családjára is szakít időt

A színész otthonában is mozgalmasak a nyári napok. A próbák után igyekszik minden szabad percét a családjával tölteni.

Most is folyamatosan szervezünk közös programokat. Nemrég cirkuszban voltunk a gyerekekkel, a hétvégén pedig a Lupán töltöttünk egy csodás napot. Fontosnak tartom, hogy dolgozzunk, de ugyanilyen fontos az is, hogy együtt legyünk.

A legjobban azonban egy különleges családi utazást vár, ahova Németh Kristóf feleségével és két kisebbik gyermekével indul majd el. 

„A nagy cél most az, hogy bemutassuk az új előadást, utána pedig elutazunk egy rövid, de annál intenzívebb nyaralásra. Van egy kedves helyünk belföldön, ahová visszatérünk. Csak mi négyen leszünk: a feleségem, a gyerekek és én. A mobiltelefonokat pedig szó szerint elzárjuk. Ez egy digitális és szakmai detox lesz, amikor tényleg csak egymásra figyelünk”.

Kristóf szerint ez az egyensúly a boldogság titka.

„Azt gondolom, az az egészséges, ha az embernek rendben van a magánélete és a szakmai élete is. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan munkát végezhetek, amit szeretek, de ugyanennyire fontos számomra, hogy legyen időm a családomra is. Ez az, ami igazán feltölt”.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!