Csúnya balesetet szenvedett Szandi: kiderült, megtartják-e a koncertjeit

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az örök fiatal énekesnő Facebook-oldalán jelentette be, hogy nemrég baleset érte, aminek következtében elszakadt a bokaszalagja. A posztból az is kiderült, mi lesz Szandi koncertjeinek sorsa.
Vágólapra másolva!

Szandi Facebook-oldalán aggasztó fotóval jelentkezett, amivel alaposan ráijesztett a rajongóira. Mint kiderült, az énekesnő egy véletlen baleset következtében elszakította a bokaszalagját, így lábra sem tudott állni egy ideig, mostanra azonban újra talpon van, és mindenkit megnyugtatott. Sőt, azt is elárulta, mi lesz a következő koncertjeivel.

Szandi egy igazi örökmozgó, így nehéz neki a pihenés.
Szandi balesetet szenvedett és elszakadt a bokaszalagja, így jelenleg csak ülve tud fellépni (Fotó: MW Bulvár)

Bár Szandi és Bogdán Csaba életében akad bőven izgalom, hiszen a lányuk, Bogdán Blanka épp első gyermekével várandós, aki a zenészházaspár első unokája lesz. Mindeközben persze ezerrel pörög a nyári koncertszezon, ami rengeteg munkával látja el az énekesnőt, csakhogy most egy véletlen esés miatt kénytelen volt lassítani. Szandi bokája ugyanis megsérült, ezért lábra állni is alig tudott, amiről most a közösségi oldalán számolt be.

„Tombol a nyár, a szabadtéri fellépések időszaka, amit annyira szeretek! Az elmúlt hétvégén rájöttem, hogy a színpadon bárszéken ülve is lehet ezerrel tolni az energiát. A közönség átvette a rezgést és a szeretetük, lelkesedésük bumerángként érkezett vissza hozzám” – kezdte a bejegyzését.

A hangszalagjaimmal hála Istennek minden rendben, a bokám egyik szalagja azonban egy esés következtében elszakadt. De a testünk elképesztő erővel tud gyógyulni! Már végre lábra tudok állni, és alig várom, hogy hétvégén Hajdúszoboszlón és Újmohácson találkozzak Veletek! 

– írta Szandi fellépéseivel kapcsolatban.

Szandi nehezen bírja a semmittevést

Persze a színpadon és a hétköznapokban is örökmozgó énekesnőnek nagyon nehéz megszoknia, hogy egy helyben kell ülnie, hogy kímélje a bokáját, amin jelenleg rögzítőt hord, de a rajongói igyekeztek óva inteni.

„Drága Szandi! Mielőbbi gyógyulást kívánunk! Tudom, hogy ezt nehéz egy "energiabombának" betartani, de most pihentesd. A test valóban fantasztikus dolgokat képes produkálni, de most jelzést adott” – írta egy aggódó követője.

Mielőbbi gyors gyógyulást, tudom, hogy nehéz kivárni de addig is pihenj, utána mindent bele! 

– folytatta egy másik kommentelő, és vele együtt még több száz rajongó.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!