Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSokakat megrázott a hír, hogy kórházba került a Bon-Bon együttes énekese, Szolnoki Péter. Az utóbbi időben a rajongóknak is feltűnt, hogy a zenész sokat fogyott, később pedig az is kiderült, hogy egészségi állapota miatt több fellépésüket is le kellett mondani. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a helyzet komolyabb, mint azt eleinte gondolták, ennél többet azonban sem a család, sem zenésztársai nem kívántak elárulni.

Szolnoki Péter betegsége miatt kórházba került
A történtek mélyen megrázták régi kollégáját és jó cimboráját, Hevesi Tamást, aki hosszú évek óta ismeri Szolnoki Pétert. Nemcsak a színpadon dolgoztak együtt számtalanszor, hanem stúdiómunkák során is segítették egymást.
"Petit nagyon szeretem, régóta ismerjük egymást, igazi cimborák vagyunk. Sok lemezen dolgoztunk együtt, rengeteg közös zenei élmény köt össze bennünket. Már évekkel ezelőtt is voltak egészségügyi problémái, emlékszem, egyszer nagyon lefogyott. Akkor azt mondta, hogy epeproblémái voltak, később pedig a veséjével is akadtak gondok. Már akkor sem örültem annak, hogy ilyen fiatalon ennyi nehézséggel kellett szembenéznie" – mondta lapunknak.
Hevesi Tamás számára különösen lesújtó volt, hogy nem sokkal azután érkeztek a rossz hírek, hogy még jókedvűen látta kollégáját egy televíziós szereplés során.
„Láttam egy tévéműsorban, jókedvű volt, semmi nem látszott rajta. Aztán egy-két héttel később már azt hallottam, hogy elmaradnak a Bon-Bon koncertjei, sőt volt olyan fellépés, ahol én ugrottam be helyettük. Ez nagyon megdöbbentett."
Őszintén mondom, nagyon aggódom érte, de minden pozitív energiámat küldöm neki, és bízom benne, hogy rendbe fog jönni.

Hevesi Tamás Szolnoki Péter felépüléséért imádkozik
A zenész azt is elárulta, hogy Török Tamás, a Bon-Bon másik tagja csak annyit mondott neki: eleinte azt hitték, kisebb a baj.
„Ebből én is azt érzem, hogy sajnos komolyabb dologról lehet szó. Ennél többet én sem tudok, és nem is szeretnék találgatni.”
Hevesi szerint Szolnoki Péter nemcsak kivételes énekes, hanem emberként is rendkívül szerethető.
Peti egy fantasztikus srác, és olyan egyedi, bársonyos hangja van, amit azonnal fel lehet ismerni. A magyar zenei életben szinte nincs is olyan produkció, amelyben ne működött volna közre. Rengeteg lemezen vokálozott vagy fuvolázott, mindenki szeret vele dolgozni.
A zenész hisz abban, hogy a lelki erő is sokat számít a gyógyulásban.
„Én mindig azt vallom, hogy nagyon fontos hinni a felépülésben. Rengeteg példát láttunk már arra, hogy valaki azért tudott meggyógyulni, mert nem adta fel. Biztos vagyok benne, hogy Peti is elég erős ahhoz, hogy átvészelje ezt a nehéz időszakot.”
Hevesi Tamás végül egy szívből jövő kéréssel fordult mindenkihez:
Mindenkit arra kérek, hogy mondjon el egy imát Petiért. Most erre van a legnagyobb szüksége. Reméljük, hogy hamarosan újra a színpadon láthatjuk.