Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzolnoki Péter halála valami olyasmit hívott elő belőlünk, amit rég tapasztaltunk magunkon és a környezetünkön is. Egyetemes gyász ereszkedett az országra, és egyként gondolunk most összeszorult szívvel azokra, akik nem „csupán” annyit kaptak belőle, mint akik nem ismerhették őt személyesen. Mert ismeretlen ismerős volt ő mindannyiunk számára. Dalai ott csengenek a fülünkben, ahogy azt is tudjuk, ezer közül is felismernénk senkiéhez nem hasonlítható hangját. Szolnoki Péter családtagjai, zenésztársai és barátai összeomlottak a gyász súlya alatt. Sasvári Sándor a gyászhírre ébredt és órákkal később lesújtva, értetlenül állt az elfogadhatatlan előtt.

Szolnoki Péter halála villámcsapásként érte Sasvári Sándort
„Végtelen szomorúsággal van tele a lelkem és a szívem. Egyelőre fel sem tudom fogni… Kora reggel a lányom ébresztett a hírrel, hogy elment Szolnoki Péter, aki az egyik legjobb barátom volt” – kezdte megtörten az Origónak Sasvári Sándor színművész, zenész, aki megszámolhatatlan alkalommal dolgozott együtt a vasárnap elhunyt Szolnoki Péterrel. „Rengeteg, rengeteg emlék kavarog most bennem, melyek mind hozzá kapcsolódnak. Darabot írt nekünk, melynek a főszerepét számos alkalommal játszhattam el. Sok éven át folyamatos kapcsolatban voltunk. Ha nem is találkoztunk egy ideig, rendszeresen küldözgettünk egymásnak üzeneteket és persze zenéket. Nagyon egyezett a zenei ízlésünk is.”
Hogy milyen barát volt Szolnoki Péter? A legjobb, akit az ember csak kívánhat magának…”
– fogalmazott Sasvári.

„Nem sokkal azelőtt, hogy kórházba került, váltottunk pár szót”
A Jászai Mari-díjas színész az utóbbi időben nem találkozott személyesen Szolnoki Péterrel, de néhány napja még üzenetben érdeklődött a hogyléte felől. Akkor kapta barátjától az utolsó, kurta, de beszédes életjelet. „Sajnos személyesen már túl régen találkoztunk. Az utolsó koncertjére sem tudtam elmenni, mert akkor próbáltam. A lányom éppen most pörgette át a chatbeszélgetéseinket. Nem sokkal azelőtt, hogy kórházba került, váltottunk pár szót, majd néhány napja ismét ráírtam és kérdeztem tőle, hogy segíthetek-e valamiben, illetve érdeklődtem, hogy jó helyen van-e.”
Ő egy szívecskét küldött… Ez volt az utolsó kommunikációnk”
– mondta Sasvári Sándor, aki végül egy kérdéssel zárta a beszélgetést: „Miért ilyen kegyetlen az élet…?”