Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzolnoki Péter életének 57. évében hunyt el. A Bon-Bon együttes társalapítója hosszú zenei pályafutása során énekesként, dalszerzőként, hangszerelőként és előadóként is meghatározó alakja volt a magyar könnyűzenének.

Fotó: Takács József
Szolnoki Péter gyermekkorától a zene iránt érdeklődött
Szolnoki Péter 1970. május 22-én született Debrecenben. Már gyermekkorában kapcsolatba került a zenével, nyolcévesen kezdett fuvolázni, majd klasszikus zenei tanulmányokat folytatott a Zalka Máté Zeneművészeti Tiszthelyettesképző Szakközépiskolában – számolt be róla az MTI.
Pályafutása elején katonazenekarokban és különböző zenei formációkban játszott, később a Police Big Band tagja lett. A fuvola mellett énekelni és basszusgitározni is kezdett, így fokozatosan a könnyűzene felé fordult.
1995-ben Török Tamással megalapította a Bon-Bon együttest, amely az elmúlt három évtized egyik ismert magyar popzenekarává vált. Szolnoki Péter szerzőként és előadóként is meghatározó szerepet vállalt a zenekar sikereiben.
Nevéhez fűződik egyebek mellett a Valami Amerika, a Holnaptól, a Köszönöm, hogy vagy nekem, a Sexepilem és az Érezd magad jól! című dal.
A Bon-Bon mellett számos előadóval dolgozott együtt dalszerzőként, hangszerelőként és producerként, emellett szólókarrierjét is építette. Follow Me című első önálló albuma 2014-ben jelent meg.
Szolnoki Péter munkásságát több rangos elismeréssel is díjazták. 2004-ben Artisjus-díjjal ismerték el, 2026-ban pedig megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést.