Pindroch Csaba ezzel a különleges beszéddel búcsúzott Szolnoki Péter temetésén

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Napok teltek el a Bon-Bon együttes legendás tagjának búcsúztatója óta, de azok, akik ott voltak a biatorbágyi katolikus temetőben, még ma is az ott elhangzott gyászbeszédek hatása alatt vannak. Pindroch Csaba szívbemarkoló szavai a megjelentek eleméig hatoltak és egyes sorai időről időre visszacsengenek a fülükben. Az Origo olvasói most maguk is átélhetik azt a hatást, amit azok a százak, akik utolsó útjára kísérték Szolnoki Pétert, vagyis a Hangot.
Vágólapra másolva!

Napok teltek el… Kellett ez az idő ahhoz, hogy visszahallgassuk Pindroch Csaba gyászbeszédét, amit papír nélkül, a szívéből szólva mondott el hétfő kora délután. A színész Szolnoki Péterhez intézett szavai egyszerre voltak fájdalmasak, felemelők, tanulságosak és helyenként humorosak. Százak hallgatták és most az Origo olvasói is láthatják, mit jelentett Szolnoki Péter annak, akivel együtt nőt fel és akihez évtizedes barátság, már-már testvéri kötelék fűzte.

2026.07.27Szolnoki Péter temetés Pindroch Csba
Szolnoki Péter temetésén szem nem maradt szárazon, amikor Pindroch Csaba elmondta búcsúbeszédét (Fotó: Tumbász Hédi)

Pindroch Csaba Szolnoki Péter temetésén minden lelket megérintett

„Amikor három éves korodban a Hortobágy mellől a „völgyvárosba” költöztél, annak is legszebb részére, a hegytetőre, az erdő által körülvett Kemerovó-lakótelepre, akkor még kellett egy-két hónapot várnod, míg észreveszed a szobád vitrinjében édesapád hangszerét, a fuvolát. Csillogó volt. Megmutatták neked, de nem engedték, hogy babráljad. Sorsod nem kerülhetted el. Később ez lett a sétapálcád. Ez lett a kardod, a jogarod, ez lett a hangszered. Zenész lettél. Bársony hangot kaptál hozzá. Alázatot tanultál, fegyelmet, szorgalmat. Kaptál egy macsó fejet ehhez, egy nagy szívet is. Nem a legkönnyebb kombó.”

De nem csak kaptál többet, mint sokunk, hanem adtál is.

„Mindenhova elmentél, mindenhol felléptél, mindenki mögött fuvoláztál, énekeltél. Húszezer ember előtt, harminc ember előtt, a kút káváján, templomban, stadionban, mindenhol. Popdalokat készítettél nekünk” – kezdett bele hosszú gyászbeszédébe Pindroch Csaba, akinek szavai az egekig hatoltak. Oda, ahol a szél és az eső születik. Sikerült is megríkatnia mindazokat, akik már odafönt várták Szolnoki Pétert. A biatorbágyi temetőben szinte pillanatok alatt támadt fel a vihar, de Pindroch Csaba csak mesélt és emlékei szárnyán megelevenedtek gondolati. 

Szolnoki Péter temetés
 Fogyhatatlanul gyűltek az emlékezés hófehér virágai a Bon-Bon énekese, Szolnoki Péter temetésén (Fotó: Tumbász Hédi)

„Búcsúzunk tőled. Az, hogy mi lesz velünk, az a mi dolgunk. De mi lesz veled?”

„Azt mondtad, hogy a legszebb dalokat, azokat te lehallottad, hogy azt neked súgták. Az utolsó bonbonod a legszebb, a legigazibb, a legtisztább csokoládé, a fekete, az étcsokoládé, a keserű csoki. Ez is hozzád tartozik. Utad végén a Teremtő aranyba öltöztetett, és most búcsúzunk. Búcsúzunk tőled. Az, hogy mi lesz velünk, az a mi dolgunk. De mi lesz veled? Talán majd ott az út végén, a fénynél és az út közben majd integetsz az ufóknak. Az út végén, a fénynél ott áll druszád, a szent. Szigorúan rád néz, majd kacsint és beenged. Ott lesz egy folyosó, egy váróterem. Leülsz majd az őrangyalod mellett a székre és vársz.” 

Aztán kiszólnak, hogy még a vallatás előtt majd a legnagyobb bűnödért már előre meg kell fizetned. Ez a nagyon rossz szóviccek rovata. 

„Ezért beállsz egy sarokba, és egy kicsit ott elidőzöl” – mondta a jó, vagy talán a legjobb barát. Szavai nyomán pedig halk kuncogások és bátrabb kacajok moraja szaladt végig a temető csöndjében. Hiszen közülük sokan személyesen is hallották, Szolnoki Péter hogyan teremtett humort ott is, ahol az képtelenségnek, túlzásnak tűnt.

2026.07.27
Szolnoki Péter temetés
Pindroch Csaba
Pindroch Csaba: "Látod az utolsó koncertet, hol már az energia te magad vagy" (Fotó: Tumbász Hédi)

„Ott meg már napok óta fieszta van. Ünnepelnek, mert vártak téged”

„Aztán bemész egy terembe. Leülsz egy székre és végignézed elejétől végig a mozit a saját szemszögedből. Aztán utána végignézed az őrangyalod szemszögéből az egészet. Aztán a szeretteid szemszögéből, mindenki szemszögéből, akivel találkoztál. Végignézed azt az embert, aki voltál, és amikor majd sorra kerülök én, akkor mit látsz? Látsz majd a Gagarin és a Kodály közötti beton pingpongasztalon egy fiút, akivel tolltartóval pingpongoztál. Aztán sorban álltatok a fagyiért. Aztán 93-ban Mátyásföldön, a Ki, mit tud? előválogatón egy szomorú szemet, mert neki se sikerült. Aztán 2000-ben egy forgatáson, aztán már koncerten, buszokban, vetélkedőkben, ahol mindenre tudtad a választ, és minden zenét kitaláltál. Aztán meglepetés vendégként a születésnapomon, ahova eljöttél Tomival zenélni első szóra. Aztán egy jótékonysági előadáson, ahová eljöttél zenélni első szóra. Aztán az esküvőmön, a születésnapomon. Aztán a Balaton parton, ahol csak hátat látsz az én szemszögemből.” 

Előttem tízezer ember és én látom a fénynyalábot, az energiát, az energiaáramlást, amiről szerinted a zene szólt. 

„Aztán látsz még sok mindent. Látod az utolsó koncertet, hol már az energia te magad vagy. Végignézed az egész mozit. Megítéled magad, megítélnek téged. És az Úristen aztán megölel. És amikor megölel, akkor kinyílik egy másik kapu. És mi itt, akik búcsúzunk és sírunk, azok mi vagyunk. Ott meg már napok óta fieszta van. Ünnepelnek, mert vártak téged. Szavazás volt, téged akartak, hogy menjél. És kinyílik a kapu, a paradicsom ajtaja, és eléd szalad két másik druszád, a Kálloy Molnár és a „Pepe”. És azt mondják, hogy: Gyere, próbáljunk! Te elfogadod a szövegkönyvet, de vigyázol, mert munkamániások. Odébb mész.” 

Aztán ott áll Tompos Kátya egy nagy vájling pelmenyivel és azt mondja: Gyere, énekeljünk együtt! Megkóstolod a pelmenyit, aztán Kátya felnevet, mert ott már nem kell enni, ott már nincsen kaja.

„És bejönnek a zenésztársak, a régi barátaid, a családtagok, és egy nagy koncert vár” – varázsolt igaznak remélt mesét Szolnoki Péter mennybéli utazásáról Pindroch Csaba

Pindroch Csaba szerint ez lesz Szoolnoki Péter mennybéli fuvolája
"A palotában lesz egy szoba, a szobában lesz egy vitrin. A vitrinben lesz egy fuvola. Azt a fuvolát ördögök kovácsolták már negyvennyolc évvel ezelőtt. Tündérek hűtötték le az örök élet vizében, és angyalok a szárnyaikkal polírozták" (Fotó: AI)

„A halál nem csak az elmúlás, hanem az örök élet kezdete...”

A színész záró gondolatai pedig… „És utána a zenésztársakkal, meg rajongókkal fotózkodás, buli és a végén ott vár majd rád három elefánt. Az egyikre felülsz, s a másik kettő is kísér egy palotához. A palota az a tiéd. A palotában lesz egy szoba, a szobában lesz egy vitrin. A vitrinben lesz egy fuvola. Azt a fuvolát ördögök kovácsolták már negyvennyolc évvel ezelőtt. Tündérek hűtötték le az örök élet vizében, és angyalok a szárnyaikkal polírozták. Az a fuvola a te hangodban szól. És előveszed és játszani fogsz. És ahogy neked lesúgták az angyalok a zenét, úgy lesúgod majd barátaidnak, zenésztársaidnak. Lesúgod a Mirigynek, a Tubának, a Mischellnek. A legjobbat a Tominak, a legeslegjobbakat Balázsnak és Petinek, fiaidnak, és lesúgod testvérednek.”

 Beledúdolod gyermekeid anyjának fülébe, a kislányod fülébe, szerelmed pici fülébe, és amikor már mindenki alszik, édesanyád fülébe.

„Azt mondják, hogy az a boldog ember, aki az életben elkövetett rossz tetteit még a saját életében megfizette, és a jókat, amit tett, azt nem ő élvezi, hanem a gyerekei. Péter, ez neked sikerült! Az utat végigfutottad, a hitedet megtartottad. És kedves gyászolók! A halál nem csak az elmúlás, hanem az örök élet kezdete...”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!