Tallós Rita motorbalesete után drámai fordulat történt: a színésznő családjánál betelt a pohár

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A 65 éves színésznő egy hónapja szenvedett motorbalesetet, amivel alaposan ráijesztett a családjára. Azonban Tallós Rita bokatörése óta sem áll meg, pedig kénytelen elfogadni, van amiről már végleg le kell mondania.
Vágólapra másolva!

Tallós Rita kora ellenére egy igazi örökmozgó, energiáját és lendületét sokszor még a fiatalok is irigylik, ennek ellenére lánya, Barbinek Paula folyton aggódik érte. Persze a fiatal színésznő imádja, hogy édesanyja még az Ázsia Expressz 2025-ös évadát is bevállalta vele, ahol csaknem a győzelmet is sikerült elhozniuk, de azt már kevésbé tolerálja, hogyha valamelyik őrült hobbija miatt megsérül. Így van ez Tallós Rita motorbalesetével is, ahol a bokáját szegte, ezért a család komoly döntésre jutott, ez viszont a 65 éves színésznőnek nem igazán tetszik.

Tallós Rita egy hónapja törte el a bokáját, de így sem nyugszik.
Tallós Rita lábsérülése óta a családja nagyon fél az újabb balesetektől, ezért nem engedik többet motorozni (Fotó: MW Bulvár)

Tallós Rita többé nem motorozhat

Tallós Rita lánya szintén él-hal a motorozásért, bár nem olyan régen ő maga is ijesztő balesetet szenvedett a saját járgányával, így Barbinek Paula cseppet sem örül, hogy édesanyja mai napig bármikor képes motorra pattanni. Éppen ezért, egy újabb baleset megelőzéseképpen most a családdal arra az elhatározásra jutottak, hogy Ritának meg kell szabadulnia a kétkerekűtől, de ő természetesen egyáltalán nem rajong az ötletért.

A családom most közölte, hogy el kell adnom a motorom, mert már nem hagyják, hogy használjam, úgyhogy ennek vége van. Próbálkozom még egy kicsit, hogy rábeszéljem őket arra, hogy csak a városban járhassak vele, de nagyon nem akarják, úgyhogy valószínűleg nem fog sikerülni. Annyira aggódnak, hogy azt mondták, most már be kell fejeznem 

– árulta el az Origónak csalódottan a színésznő.

Tallós Rita csuklójáról a műsor előtt került le a gipsz.
Tallós Rita és Barbinek Paula még az Ázsia Expresszt is bevállalták együtt (Fotó: MW)

Tallós Rita családja fellélegezhet?

Tallós Rita balesete óta begipszelt lábbal éli a mindennapokat, de ha minden jól megy, a napokban ettől megszabadulhat, elárulta, meg sem áll majd a vízpartig, ahol végre kipróbálhatja új kajakját. Szóval úgy tűnik, a család nem dőlhet hátra nyugodtan.

„Ahogy eltörtem a bokámat, másnap hozták az új kétszemélyes kajakot, és az itt áll most a kertben, mert nem tudom használni, amíg le nem kerül a gipsz a lábamról. De amint ez megtörténik, azonnal megyek és kipróbálom” – mesélte.

„Szóval ugyan eladom a motort, de olyan hobbijaim vannak, amiknél bármikor történhet baleset. Folyamatosan edzek, nyáron kajakozok, teniszezek, télen pedig síelek, így soha nincs garancia a biztonságra” – tette hozzá viccelődve.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!