Így él most kislánya elvesztése óta az X-Faktor egykori versenyzője: Csordás Ákos 2013-ban szerepelt a műsorban

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Csordás Ákost az RTL tehetségkutatójában ismerhette meg az ország, ám azóta sajnos leginkább szörnyű családi tragédiája miatt lehetett hallani róla. De vajon mit csinál most Csordás Ákos? Kiderítettük!
Vágólapra másolva!

Csordás Ákos X-Faktoros szereplése sokakban mély nyomott hagyott, ám a verseny után mégis inkább rendőrnyomozóként helyezkedett el, és a zenélést csak hobbiként folytatta. Az énekes aztán 2023 év végén boldogan jelentette be, hogy édesapa lett, ráadásul szerelme ikrekkel ajándékozta meg. Ám örömüket egy szívszaggató tragédia árnyékolta be, februárban ugyanis kiderült, egy hónappal a szülés után elveszítették kislányukat. A pár teljesen összetört a gyásztól, de kisfiuk, Marci kedvéért igyekeztek erősek maradni, és bár sosem fogják tudni igazán feldolgozni ezt a pokoli fájdalmat, úgy tűnik Ákos visszatért az énekléshez. Mutatjuk, mit csinál most.

Csordás Ákos énekesből lett rendőr, majd lovas színész.
Csordás Ákos 2026-ban már a Magyar Lovas Színház társulatát erősíti Komáromban (Fotó: Facebook)

Így él most Csordás Ákos

Csordás Ákos gyermekei születése után úszott a boldogságban, de mindez csak egy hónapig tartott. Az X-Faktor 2013-as évadának versenyzője 2024 februárjában egy Facebook posztban tudatta a világgal, hogy kislányuk januárban elhunyt. Elmondása szerint ennek azért érezte szükségét, mert úgy érezte, akárhányszor a gyermekeiről kérdezik, újabb sebeket tépnek fel. Azóta eltelt két és fél év, és a bár a szülők sosem lesznek túl igazán a kislány halálán, de Marcit a legnagyobb szeretetben nevelik, sőt a jelek szerint Ákos a zenéléshez is visszatért azóta, nem is akárhogyan.

Csordás Ákos énekesként és lovas színészként tevékenykedik

A zenész 2025 májusában kezdett el a komáromi Magyar Lovas Színházban tevékenykedni, ahol azóta is játszik. A társulat előadásában jelenleg Az Utolsó Betyár című előadást láthatják a nézők, amiben Csordás Ákos is szerepel, többek között például Krajnik-Balogh Gáborral, aki amellett, hogy színészként végzett, a Sztárban Sztár Leszek 1. évadából is ismerős lehet a tévénézőknek. A két művész ráadásul gyakran jár együtt fellépni. Az utóbbi időben több olyan videót osztottak meg, ahol ketten adnak elő ismert slágereket, a közönség pedig valósággal odavan értük. Láthatóan Ákosnak rengeteg rajongója akad még ma is, akik 13 évvel ezelőtti szereplése óta hisznek benne és támogatják.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!