Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMeglehet, hogy egy közszereplő azért nem unatkozik soha, mert sosincs igazán egyedül. Mármint, még a saját gondolatai között sem… Hiszen abban többnyire mindannyian egyet értenek, hogy a személyiségükben ott lapul egyfajta kettősség. Bennük él az exhibicionista énjük, amelyik folyton, de legalábbis sűrűn szerepelni szeretne, de ott van az a másik is, aki bizony hétköznapibb a hétköznapinál is, és nem vágyik másra, csak „furának” lenni úgy, ahogyan az ösztönéből fakad. Dulin Metta igazi ékes példája ennek a kettősségnek, hiszen az adta ismertsége alapját, hogy roppant mód jómódú, vagyis mocskosul gazdag. Ez pedig megkövetel tőle egyfajta viselkedésmódot, ami csak részben a sajátja.

Dulin Metta: „A végletekig, sőt talán már túlzó módon vagyok spórolós”
Dulin Mettát éppen a benne rejlő kettősségről kérdeztük, hiszen nekünk, „földi halandóknak” nehezen fér össze a fejünkben a vagyon és a spórolás azon foka, mellyel ő éli a mindennapjait. Mert, hogy Metta spórol és örömmel veri fogához a garast. Sőt, gyakran azon is elgondolkodik, hogy kell-e neki az a luxus, amit megenged magának. „A reality műfajban az ember megteheti, hogy olyan álarcokat öntsön magára, amilyeneket csak akar. Olyanokat, amiket a hétköznapokban nem, vagy csak ritkán visel okkal. Természetesen szeretem a luxust és szeretek is költeni rá. Ugyanakkor a végletekig, sőt talán már túlzó módon vagyok spórolós. Mondjuk ki, garasos…!”
Szerintem senki nem hiszi ezt el nekem, de odavagyok a különféle boltok akciós újságjaiért. Jelölgetem benne a termékeket és amikor vásárolni indulok, pontosan tudom, hogy mi és hol olcsóbb, így szépen körbe is járom az összes üzletet
– kezdte az Origónak Dulin Metta, akinek eszébe is jutott, min spórolt legutóbb egy jelentősebb összeget. „Tegnap az egyik újságban megláttam, hogy a kedvenc csokim akciós. El is mentem és hetvenegyezer nyolcszáz forintot fizetem kilenc kartonért. A kamrában elfér, nekem pedig örül a lelkem, hogy majdnem fél áron tankoltam fel a készletet” – árulta el nevetve Metta, aki még egy különleges spórolási szokását is megosztotta az Origóval.
Elmondok most valamit, de nem ér nevetni!
„Általában huszonnégyes csomagban veszem a toalettpapírt és a zacskóját elteszem, amit később a szemetesbe teszek szemeteszsák helyett. Itt persze belép a környezettudatosságom, de tény, hogy látom magam előtt a guruló forintokat is, amikor épp felhasználom.”

„Van pár drága ékszerem és órám is, de ezeket nem is tartom otthon”
Saját bevallása szerint hosszan tudna még mesélni a furábbnál furább spórolási szokásairól, de inkább feltettük neki a jogosnak tűnő kérdést: A párja, aki szintén meglehetősen jómódú, hogyan tudja elfogadni az úgynevezett „nünükéit”?
Tény, hogy egy kicsit bogaras vagyok, de hatalmas szerencsémre a kedvesem mindezzel együtt fogad el, sőt támogat is abban, hogy megfogjam a pénzt, ahol csak tudom.
„Ő ezeket bolondériának hívja… Egyébként pedig néhány dolgot át is vett tőlem, mert tudja, hogy ezek nekem fontosak. Már ő is sokkal jobban odafigyel a költéseire, mint korábban” – magyarázta lapunknak. Érdekes kettősség ez, hiszen a fiatal és gazdag híresség mindettől függetlenül nem spórol, ha autóról, vagy drága óráról, ékszerről van szó. Ezen esetekben elkapja az a bizonyos olthatatlan birtoklási vágy, amit ugyan nem kedvel magában.
„Amióta vidéken, egy Balaton-parti kistelepülésen élek, gyakran érzem feleslegesnek, hogy egy hatalmas, méregdrága autóval járok még a kisboltba is, ha elugrom az akciós brokkoliért. Semmi szükségem nincs rá, de mégis inkább élnék a híd alatt, minthogy kisebbre, gazdaságosabbra cseréljem. Egyszerűen gyerekkoromtól rajongok a nagy verdákért. Kislányként sem babákat, inkább Matchboxokat gyűjtöttem. Illetve van még egy rossz szokásom… Heteken á képes vagyok nézegetni egy drágább cipőt, vagy ruhát, aztán ha meggyőzöm magam, hogy tényleg nem tudok élni nélküle, a létező összes színben megveszem, mert nem tudom eldönteni, melyikben tetszik igazán. Ugyanakkor nincs különösebb ragaszkodásom a tárgyak iránt. Van pár drága ékszerem és órám is, de ezeket nem is tartom otthon. Minden darab egy őrzött széfben van, és csak alkalmakkor viszem őket haza.”
Van is némi lelkiismeret furdalásom, amiért ezek a tulajdonomban vannak.
„Néha az jár a fejemben, hogy az értük kiadott pénznek mennyivel jobb helye lenne mondjuk egy állatmenhely számláján. Na, ilyenkor utalok is mindjárt egy jelentősebb összeget…” – vonta meg a vállát Dulin Metta.



