Megrendültek a rajongók: asztmás roham végzett az egykori gyereksztárral

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
46 éves korában életét vesztette az egykori tinisztár. Az elhunyt színésznő családja szerint Christy Knowings egy asztmás roham következtében agykárosodást szenvedett, majd létfenntartó gépekre helyezték, amelyekről a napokban lekapcsolták.
Vágólapra másolva!

Tragikus módon elhunyt a Nickelodeon egykori gyereksztárja, Christy Knowings. A 46 éves színésznőt a hírek szerint augusztus 7-én, pénteken szállították egy Los Angeles-i kórházba, miután asztmás rohamot kapott, ahol létfenntartó készülékre helyezték. A család elmondása szerint Christy Knowings agykárosodást szenvedett a roham következtében, így végül arra a döntésre jutottak, lekapcsolják őt a gépekről. A színésznő augusztus 11-én, kedden vesztette életét.

Gyászol az Újbarok, elhunyt Tóvári Róbert
Elhunyt a Nickelodeon egykori gyereksztárja / Fotó: Marc Ignacio/Unsplash

Elhunyt a Nickelodeon egykori gyereksztárja

Christy Knowings Amanda Bynes-szal közösen szerepelt a Nickelodeon Sok hűhó című műsorában, amelyhez 1997-ben csatlakozott és három évadon keresztül szerepelt benne. A színésznő a Szezám utca három epizódjában is felbukkant testvérével, Chris Knowingsszal, ahol duettet énekeltek, valamint a Nickelodeon And Now This! című műsorában, valamint a Figure It Out vetélkedőben is szerepelt.

Knowings 2022-ben támogatásáról biztosította Amanda Bynest, mialatt a színésznő a gyámsága megszüntetéséért küzdött: a másik tinisztár ugyanis súlyos pszichés és alkoholproblémák miatt vonult vissza a nyilvánosságtól, majd a bíróság több évre felügyelet alá helyezte, amelyet végül sikerült megszüntetni.

Ott leszünk, hogy támogassuk a Sok hűhó családunk egyik tagját, Amanda Bynest, amint harcba száll ebben az ügyben

- írta akkor Christy Knowings, a Daily Star beszámolója szerint.

A kétezres évek egyik legnépszerűbb színésznője volt Amanda Bynes, aki a hirtelen jött népszerűség következtében összeroppant, és úgy tűnt, végleg eltűnik a nyilvánosság szeme elől. 2013-ban helyezték édesanyja gyámsága alá, majd Britney Spears esetén felbuzdulva ő is szabadulni akart a kilenc éve tartó folyamatos felügyelet alól. Végül kedvező ítéletet kapott és felmentették, ezt követően viszont újra a pszichiátrián kötött ki az egykori színésznő. A további részleteket ITT lehet elolvasni!

 


 

 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!