Vadonatúj fekete BMW-t kapott Emilióék unokája: tényleg tejben-vajban fürösztik a kis trónörököst

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Jellinek Tina lánya áprilisban adott életet első gyermekének, Norbikának, aki egyben a sztárpár első unokája is. Emilio és Tina pedig teljesen odáig vannak ezért az új szerepért, sőt, annyira elkényeztetik a babát, hogy most egy csillogó új BMW-t vettek neki.
Vágólapra másolva!

Jellinek Tina első házasságából született gyermeke, Gáspár Tina esküvőjén, tavaly november 21-én jelentette be, hogy hamarosan érkezik az első gyermeke. A kis Norbika áprilisban jött a világra, Tina és Emilio pedig, ha tehetnék, minden percüket vele töltenék azóta, na meg persze elhalmoznák mindennel. Most épp egy csillogó-villogó kisautót ajándékoztak neki.

Emilio és Tina egy kisautóval lepték meg az unokájukat.
Tina és Emilio lánya nagyon hálás mindenért, amit a nagyszülők értük tesznek (Fotó: Facebook)

Tina és Emilio unokája kétségtelenül a család szeme fénye, amit a zenész és felesége lépten-nyomon ki is mutatnak. Most épp egy elektromos távirányítású autót vettek neki, ami épp olyan, mintha a saját autójuk apró mása lenne. Ehhez a nagyszülők még egy kis jogosítványt is mellékeltek néhány frappáns viccel együtt.

Szigorú szülői intézkedés esetén azonnal Papa és Mama területére hajtani! Papa és Mama területén minden szabály alól felmentve! Különleges rendelkezés: Tankolni nem szükséges, Papa majd intézi 

– olvasható a „dokumentumon”, és bár ehhez Norbika még igencsak kicsi, de bizonyára imádni fogja, ha majd nagyobb lesz.

A nem mindennapi ajándékról kis Tina szintén megosztott egy videót a saját oldalán:

„Fiam első autója. Köszönjük Mama és Papa! Imádunk titeket” – írta a fiatal édesanya a felvétel mellé.

Gáspár Tina kisfia még egy kis jogosítványt is kapott az autó mellé.
Bangó Margit ükunokája mindenből a legjobbat kapja, az egész család körberajongja Norbikát (Fotó: Facebook)

Emilio és Tina imádnak az unokájukkal programozni

Bár Tina és Emilio családja nagyon összetartó, és szeretnek közösen időt tölteni, most bevallották, immár azt élvezik a legjobban, ha hármasban lehetnek a picivel.

Ma Mamás-Papás nap van! Anya, Apa, Vivike leléptek… mi is megléptünk Norbikával csavarogni! Ma csak Mama, Papa és a kisfőnök! Imádjuk ezt az érzést

 – írták Facebook-oldalukon, ahol egy-egy közös fotót is megosztottak. A képet elnézve pedig szinte hihetetlen, hogy kis Tina fia már ilyen nagy, és bár még csak 4 hónapos, már most nagyon hasonlít az édesapjára, Norbira.

@borsonline

Emilio unokája luxusverdát kapott! Norbika még csak négy hónapos lesz, de már most egy igazi nagymenő. Olyan csajozós négykerekűt kapott , hogy mindenki csak pislog. Emilio és jellinek Tina sosem szűkmarkú, ha az unokájukról van szó. #bors #emilio #jellinektina #bangómargit #autó

♬ eredeti hang – Bors - Bors

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!