Farm VIP: Demcsák Zsuzsa őszintén vallott a szereposztásról – Így viselné, ha versenyzőként kerülne a műsorba

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A népszerű műsorvezető az Origónak mesélte el, hogyan viselné, ha elvennék tőle a mikrofont, és versenyzőként kellene helyt állnia. Demcsák Zsuzsa emellett azt is elárulta, mi az, ami még évről évre neki is újat tud adni a Farm VIP-ban.
Vágólapra másolva!

Demcsák Zsuzsa idén ismét a Farm VIP műsorvezetőjeként tér vissza, ám most arról mesélt lapunknak, vajon hogyan viselkedne, ha ezúttal nem a műsor házigazdájaként, hanem versenyzőként kellene bizonyítania. A műsorvezető a TV2 új műsorainak sajtótájékoztatóján adott erről részletes interjút az Origónak, amiben többek között arról is szó esett, hogy bizony a Farm VIP-ban semmi nem úgy történik, ahogyan ők azt megtervezik.

Demcsák Zsuzsa a Farm VIP forgatásán mindig csinos megjelenéssel áll kamera elé.
Demcsák Zsuzsa Farm VIP műsorvezetőként már hatodik alkalommal kerül a képernyőre (Fotó: TV2)

Így működik a Farm VIP

Demcsák Zsuzsa számára a Farm nem ismeretlen terep, és azt gondolhatnánk, hogy már mindent látott. A műsorvezető szerint viszont éppen az teszi igazán izgalmassá a produkciót, hogy bármi megtörténhet.

Az a legfantasztikusabb a Farm VIP-ban, mindig azt gondoljuk, hogy fel vagyunk készülve, és aztán semmi nem úgy történik, ahogy gondoltuk. Nem mi írjuk, nem mi rendezzük, mi csak alkalmazkodunk hozzá. De minden eshetőségre fel vagyunk készülve! És ez az állandó változás és feszültség, ami miatt igazán jól működik a műsor, és ezért kihívás ez egy műsorvezető életében.

A kérdés adja magát: vajon hogyan boldogulna, ha egyszer csak őt küldenék ki a tanyára, és nem műsorvezetőként, hanem versenyzőként kellene bizonyítania? Erre is megkaptuk a választ Zsuzsától.

Gáspár Zsolt és Demcsák Zsuzsa a műsornak köszönhetően jó barátságot ápolnak.
Demcsák Zsuzsa oldalán idén is Gáspár Zsoltot láthatjuk (Fotó: MW)

Én szerepeltem az Ázsia Expresszben. Az egy nagyon kemény reality műsor. Én azzal mindent megkaptam, amit szerettem volna. Az valóban egy olyan sorsfordító dolog volt az életemben, ami – úgy látom – sok esetben a Farm VIP versenyzőinek is az.

Demcsák Zsuzsa éppen ebből következtethetően nem kívülállóként figyeli a Farm VIP szereplőit. Sőt, a műsorvezető szerint a Farm VIP több korábbi versenyzőjének életére is komoly hatással volt a bent töltött idő.

Ide visszajárnak a szereplők, versenyzők Csapdiba, a forgatás helyszíneire, tábortűzet raknak, piknikeznek. Ennyire meghatározó volt ez az ő életükben. Úgyhogy én csak azonosulni tudok velük, hiszen tudom, min mennek keresztül.

Így ha egyszer valóban megfordulna a szereposztás, egy biztos: Demcsák Zsuzsának már lenne némi rutinja az Ázsia Expresszben tapasztaltak után.

@borsonline

Kiderült kik lesznek a Farm VIP szereplői Óriási meglepetésekkel készül a TV2 az őszi szezonra, a csatorna idén sem bíz semmit a véletlenre. Az előttünk álló hónapok rendkívül izgalmas, fordulatokkal teli műsorokat tartogatnak a nézők számára. A népszerű kereskedelmi adó hivatalosan is megnyitja az őszi műsordömpinget, és a rajtra nem is kell sokat várni, hiszen augusztus 31-én egyszerre több közönségkedvenc szórakoztató műsor is útjára indul. A Farm VIP és a Házasság első látásra új évada is debütál. #bors #farmvip #demcsákzsuzsa #szereplők #verseny

♬ eredeti hang – Bors - Bors

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!