„Halálfélelmet éreztem” – Havas Henrik rémálomként élte meg az augusztus 20-ai ünnepséget

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Közel egymillió ünneplő beleborzong, ha visszaemlékszik a 2006-os nemzeti ünnep záróakkordjára, vagyis a tűzijátékra, hiszen akkor csapott le Budapestre az öt emberéletet követelő kataklizma szerű vihar. Havas Henrik aznap nem járt a Duna-parton, de egy korábbi, augusztus 20-ai emlékét most megosztotta vlogja nézőivel. A tanár úr és felesége konkrétan életveszélybe kerültek, miután elfogadták Torgyán József meghívását.
Vágólapra másolva!

A tanár úr felöltötte a tőle már megszokott, rezignált arckifejezését és sorolni kezdte az indokait, melyekkel arra igyekezett rávilágítani, hogy miért is nem kedveli az augusztus 20-ai állami rendezvényeket, köztük a tűzijátékot. A tűzijáték viszont 2006 óta magán viseli a borzalmak billogját, hiszen a fővárosra lecsapó kataklizma erejű vihar és az azt övező pánik öt emberéletet követelt. Havas Henrik rossz élménye ugyanakkor nem ehhez a naphoz kapcsolódik. Számára évekkel korábban érkezett meg a fényjátékhoz kapcsolódó halálfélelem érzése. 

Havas Henrik felidézte élete legszörnyűbb augusztus 20-ai emlékét.
Havas Henrik Torgyán József meghívásának tett eleget, amikor komoly bajba került (Fotó: YouTube)

Havas Henrik számára rémálommá vált az ünnep

  • A tanár úr alapos indokkal "haragszik" a nemzeti ünnepre és a tűzijátékra
  • Torgyán József meghívására indult útnak azon a napon
  • Összetömörült a tömeg.

 

Havas Henrik: „Ami a leginkább nem érdekel, az a tűzijáték. Ennek pedig sajátos oka van”

Havas Henrik története szerint valahol a '90-es évek elején jártunk, amikor is meghívást kapott a Független Kisgazdapárt elnökétől, a napirend előtti felszólalások nagymesterétől, Torgyán Józseftől, hogy ő és felesége a párt budapesti székházának ablakaiból nézzék az augusztus 20-ai tűzijátékot. A tanár úr igent mondott, de végül szinte semmit sem láttak a nagy eseményből, sőt egyenesen az életükért kellett küzdeniük, miközben az égen sorra robbantak a fényrakéták. „Az, hogy augusztus 20-án reggel felhúzzák a nemzeti lobogót, majd százvalahány tiszt kirántja a kardját a Ludovikán visszahozott gesztus szerint, megmondom őszintén, nem érdekel.” 

Engem augusztus 20-ából semmi nem érdekel. 

„De ami a leginkább nem érdekel, az a tűzijáték. Ennek pedig sajátos oka van” – hangzik el a Havas szerint vlog legújabb epizódjának felvezetőjében. Havas Henrik ezután mély levegőt vett és felidézte a napot, amikor szó szerint halálfélelem kerítette hatalmába őt és feleségét is a budapesti rakparton. 

Egy-két embert a fejünk fölött adtunk ki a mentőknek, akik nem tudtak közelebb jönni”

A tanár úr ezután hosszabban ecsetelte, hogy azon a bizonyos augusztus 20-án személyes meghívást kapott Torgyán Józseftől, aki a rakparton álló, impozáns pártszékházba invitálta, ahonnan remek kilátás nyílt a Dunára, a Budai Várnegyedre és a Gellért-hegyre, vagyis ennél fogva az egyik legjobb helynek számított, ha tűzijáték megcsodálásáról volt szó. Havas és Havasné el is indultak, hogy a kisgazdákkal ünnepeljék Magyarország születésnapját, de végül nem jutottak el az épületig. „Letettem az autót a rádió parkolójában és a Havasnével szépen végigmentünk a Rákóczi úton. Elértünk az Erzsébet híd környékére és az Irányi utca felől mentünk le a rakpartra, hogy majd onnan bekanyarodunk a Torgyánék székházához. Várt minket a magyaros vacsora. Már majdnem kiértünk a Duna-partra, amikor az utca végén összetömörült a tömeg. Egyszerűen nem engedték tovább őket. Gondolom rendőrök állhattak ott.” 

Arra emlékszem, hogy alig kaptam levegőt. A feleségem bebújt a hónom alá, én pedig bal kézzel kitámasztottam magam a ház oldalához.

„Gyerekek és idős emberek lettek rosszul… Egy-két embert a fejünk fölött adtunk ki a mentőknek, akik nem tudtak közelebb jönni. Ivóvízzel teli palackokat adtunk körbe, mert sokan lettek rosszul. Én komplett halálfélelmet éreztem... Azt hittem, meghalunk. Csak egy szűk résen keresztül láttunk rá a bukkanó rakétákra, de ez akkor és ott senkit sem érdekelt. Gyereksírás, emberi rosszullét hangjai… Katasztrófa volt” – emlékezett vissza Havas Henrik

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!