Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA kétezres évek elejének egyik legsikeresebb hazai popformációja, a Groovehouse énekesnője őszintén megnyílt a zenei piac drasztikus átalakulásáról. Judy szerint a kilencvenes és kétezres évek ikonikus előadói még sajátos hangzással és egyedi karakterrel büszkélkedhettek, míg a mai slágerlistákat egyre inkább a futószalagon gyártott, szinte megkülönböztethetetlen produkciók uralják. Az énekesnő úgy érzi, hogy a mesterséges intelligencia és a digitális algoritmusok térnyerése nemcsak a dalírás folyamatát egyszerűsítette le végletesen, hanem a művészi egyediséget és az igazi emberi érzéseket is veszélybe sodorja.

Judy hiányolja a lelket az új zenékből
Judy határozottan úgy látja, hogy régen száz előadó közül is azonnal fel lehetett ismerni a Neoton Famíliát, Zoltán Erikát, a Hungáriát vagy a Groovehouse-t, míg ma a fiatal generáció sokszor már nem is konkrét előadókhoz, hanem csupán egy-egy rövid, pörgős dalhoz kapcsolódik:
Nem a fanyalgás beszél belőlem, de a mostani zenei felhozatalban meglepően sok az egysíkúság. Mindenki ugyanazokat a hajlításokat használja, ugyanarra a sémára énekel, az autotune pedig annyira uniformizál mindent, hogy nehéz eldönteni, épp ki áll a mikrofon mögött. Ma már nincs feltétlenül szükség nagy zeneszerzőkre, egyetlen szoftveres előfizetéssel, pár kattintással generálnak egy beattel rendelkező alapot, amire rárappelnek néhány sort, és kész is a dal. Ez rendkívül olcsó és kényelmes, óriási spórolás a kiadóknak, de a mögötte lévő lélek és a személyes élmény kezd teljesen eltűnni
– fejtette ki gondolatait az énekesnő.
Gyerekkori sci-fiből szörnyű valóság?
A gépiesített világ és a rohamléptekkel fejlődő mesterséges intelligencia nemcsak szakmai szempontból, hanem édesanyaként is komoly aggodalommal tölti el a Groovehouse sztárját. Felidézte gyerekkori élményét is A csillagok küldötte című legendás sci-fi sorozatról, ahol először találkozott az embereket kiszolgáló robotok gondolatával: „Kislányként lenyűgözött a gondolat, hogy gépek segítsék az életünket, de ami most körülöttünk történik, az már-már félelmetes. Néha elgondolkodom, hova vezet ez a rohanás. A lányomat is féltem: ő táncol és táncot oktat, és őszintén bízom benne, hogy a hús-vér emberi mozdulatot és jelenlétet a színpadon soha nem tudja majd felváltani semmilyen algoritmus. Ugyanakkor riasztó látni, ahogy az emberek lassan a legegyszerűbb kérdésekben is az AI-ra támaszkodnak a saját gondolataik helyett” – fogalmazott Judy.
(Fotó: MW)
A retrokorszak varázsa és az eltűnt rajongói klubok
Az énekesnő nosztalgiával gondol vissza azokra az időkre, amikor a zenei csatornák slágerlistáiért izgult a szakma és a közönség. A Groovehouse a Hajnal című dalával heteken át uralta a toplistákat, miközben a tévés szereplésekért és a szakmai díjakért komoly szakmai alázatra volt szükség: „Régen megvolt a rangja a dolgoknak. Nekem az első klipemet még le is tiltották egy ágyon vonagló szereplő miatt, ma pedig szinte a meztelenség lett a természetes. Régen képzettség és rengeteg munka kellett ahhoz, hogy valaki képernyőre kerüljön. És ami a legfontosabb: a rajongókkal valódi kapocs létezett. Tábort szervezünk, klubtalálkozókra jártunk. Bár a régi rajongók ma is eljönnek a koncertjeinkre – immár a gyerekeikkel –, a mai digitális világban ez a fajta személyes, emberi kapcsolat már szinte teljesen elveszett” – zárta gondolatait az énekesnő.



