Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huÚgy tűnik, Kiara Lordnál új korszak kezdődött: a zenészeket jegeli, helyettük ezúttal egy színész került a radarjára. A felnőttfilmes az Origónak vallott arról, ki az a férfi, akit most szívesen látna maga mellett. Minket is meglepett a választása! Ráadásul minden idők legsikeresebb magyar sorozatából, az Aranyéletből szemelt ki magának valakit.

Ez a színész lenne Kiara Lord kiszemeltje
Kiara Lord a TV2 műsorainak sajtótájékoztatóján adott interjút lapunknak, ahol az új választottja mellett egyszer és mindenkorra leszögezte azt is, miért jegeli a zenészeket a KKevines-botrány után.
Új kiszemeltem most Olasz Renátó, aki az Aranyéletben játszott
– jelentette ki Kiara, aki szerint a színész egészen más karaktert képvisel, mint azok, akik korábban felkeltették az érdeklődését.
Ez most más. Ez egy alternatívabb vonal, tetszik ahogy játszik.
A dologban azonban van egy apró csavar.

De egyébként semmilyen kapcsolatom nincs vele, soha nem beszéltünk még, de őt mondanám
– hangsúlyozta Kiara. Vagyis itt most csak tényleg egy kiszemeltről, semmint kialakuló románcról van szó. Kiara listájának élén ráadásul továbbra sem Renátó áll. A színész ugyan felkerült a képzeletbeli dobogóra, de Kiara örök favoritját nem tudta letaszítani a trónról.
Nyilván csak második helyen, mert az örök első helyezett Puzsér Róbert továbbra is”
– mesélte nevetve Kiara, akinél a zenészek így most az utolsó helyre csúsztak le. Elmondása szerint a kisebb nézeteltérés onnan indult, hogy hirtelen kapott egy üzenetet KKevinéktől, hogy szerepelne-e az új Pornósztár címet viselő videóklipjükben. Kiara erről is kifejtette nekünk a véleményét.
Nem volt jó a tálalás. Két nappal a forgatás előtt rám írt, hogy »amúgy el tudsz jönni?«. Tehát nem! Egy hölgynek szépen megfogalmazott e-mailt kellett volna írni, de neki minimum egy 100 szálas rózsacsokrot kellett volna küldenie. Ezt a trehányságot, linkséget nem tudom elfogadni
– jelentette ki az Ázsia Expressz 2026 sztárja.



