Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA rózsadombi luxus mögött egy traumatikus, eltitkolt családi pokol húzódott meg a négy fal között. A megrázó interjúban Kovács Patrícia őszintén vallott arról, hogyan menekült kamaszként édesapja súlyos alkoholbetegsége elől.
Kovács Patrícia gyermekkora a külvilág számára irigylésre méltónak tűnhetett, hiszen a főváros egyik legelegánsabb negyedében, a Rózsadombon nevelkedett. A felszín mögött azonban rideg és traumatikus valóság húzódott meg, amely mély nyomokat hagyott a színésznő lelkén. Az elismert művész nemrégiben Hidas Judit Párban című műsorában Nagy Zsolt társaságában ült le a kamerák elé, hogy eddig ritkán hallott őszinteséggel beszéljen a múltjáról, a családi titkokról és arról a súlyos teherről, amit az édesapja alkoholbetegsége jelentett a mindennapokban.
Kovács Patrícia édesapja súlyos alkoholbeteg volt
Kovács Patrícia kamaszkora folyamatos lázadással és a látszat elleni kétségbeesett küzdelemmel telt.
Elképesztő kisebbségben éreztem magamat a Rózsadombon. Az egész kamaszkoromat azzal töltöttem, hogy leszámoljak minden sztereotípiával. Csavarlazítót ittam, metrókocsikban aludtam, mindent elkövettem annak érdekében, hogy a budai úrilányság ne legyen egy bélyeg rajtam. Ez egy menekülés is volt nyilván
– vallotta be döbbenetes őszinteséggel a színésznő. A rózsadombi élet mögött ugyanis komoly fájdalmak rejtőztek: „A négy fal között ugyanúgy szörnyű dolgok történtek, mint ahogy az én családomban is. Nagyon sok hülyeséget csináltam, nem találtam a helyemet. Amikor előkerül ez a ’rózsadombi’ jelző… nyilván ha van egy olyan színdarab vagy film, ahol úrinőt kell alakítani, lehet, hogy ez családilag könnyebben jön, de nem szerettem, amikor ilyen értelemben ’budáztak’.”
Vonzódott a függő férfiakhoz
A családi környezetből hozott minták és a feldolgozatlan traumák a színésznő felnőtt kapcsolataira is drámai hatással voltak. Szinte törvényszerűen vonzotta be a függő partnereket.
Nekem nagyon sok fontos barátom, kollégám, szerelmem küzdött indulatkezelési vagy alkoholproblémákkal. Például amikor tanúja vagyok egy ilyen kétségbeesett őrjöngésnek, akkor mindig eszembe jut, hogy apámtól szerintem senki nem kérdezte meg, hogy mi a baj. Valahogy különösen tudok vonzódni az ilyen emberekhez… Ha már az apámat nem tudtam megmenteni, mert még túl kicsi voltam ahhoz, hogy felfogjam: ő nem alkoholista, hanem alkoholbeteg…
– jelentette ki. Bár sokszor mélyen szégyellte, amikor édesapját toprongyosan, szinte hajléktalanként látta viszont a luxusnegyed utcáin, felnőtt fejjel sikerült felülemelkednie a haragon és a traumákon. Megértette, hogy az édesapja egy beteg ember volt, és még a férfi halála előtt sikerült tiszta szívvel megbocsátania neki, a múltbéli fájdalmat pedig mára belső erővé kovácsolta.
