Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huPár hete jelentette be Frey Timi, hogy ismét szakítottak a rapperrel, ám azóta L.L. Junior már egy szőke nő mellett mutatkozott. A fiatal táncosnő a megcsalás vádjára, illetve a sok álhírre is reagált, emellett a rajongók megtudhatták az ő szemszögét is, amit eddig csak a közeli ismerősök hallhattak. Frey Timi elmondása szerint nem szeretne rosszat mondani korábbi szerelméről, mivel ő nem ezt az utat szeretné járni.

Frey Timi mindent tagadott L.L. Juniorral kapcsolatban
Én most csak magamról szeretnék beszélni, mert úgy gondolom, az, hogy a másikat lehúzom, az soha nem emelt engem feljebb. Nagyon sok vád ért engem, amik természetesen nem igazak
– mondta a Szemeszter podcast műsorában a táncosnő.
Korábban megcsalással, folyamatos bulizással és még várandósággal is megvádolták. Ezeket soha senki nem tudta bizonyítani, így csak pletykák maradtak, ám most egy-kettőre a sértett is reagált. „Soha nem voltam várandós, nem buliztam három napon keresztül, az öltözékem pedig akkor is ilyen volt, amikor egy párkapcsolatban voltunk” – jegyezte meg Frey Timi.

Frey Timinek nem szimpatikus L.L. Junior viselkedése a szakítás óta
Úgy gondolom, hogy ő ehhez az eszközhöz nyúlt, hogy támadjon és a szakítás után a tiszteletlenség felé fordult. Tisztában volt vele, hogy máshogy már nem tud rám hatni és ő ezzel a húzással csak ki szeretett volna váltani valamit belőlem. Én persze minden szálat elvágtam, abszolút nem kommunikálunk, így az sem fog zavarni, ha kirak egy szőke nőt a közösségi oldalára
– fogalmazott.
Frey Timi azt is hozzátette, hogy két barátnője, Zsigmond Angi és Sofi nélkül nem tudott volna ennyire erős maradni a szakítás után. Elmondása szerint több olyan éjszaka is volt, amikor hajnalban kellett érte menni és hazudniuk kellett a telefonba. „Kicsit beleöregedtünk” – mondta Angi viccesen. Timi még azt is megkockáztatta, hogy ez mindhármuk számára egy szakítás volt.


