Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMarsi Anikó egy hirtelen ötlettől vezérelve a nyári hőségben egy Budapesthez közeli bányatónál keresett menedéket és állt először sup-deszkára. Saját magát is meglepte, milyen könnyen vette az első akadályokat.

Marsi Anikó így mesélt erről az élményről
Nagyon érdekes, hogy annak ellenére, hogy félig balatoni lány vagyok, még sosem próbáltam ki igazán a sup-ozást. Alapvetően én inkább a parton érzem jól magam, nem az a típus vagyok, aki egész nap a vízben van. De ebben a hatalmas kánikulában az ember szinte folyamatosan a vízre vágyik, így adta magát, hogy végre én is kipróbáljam ezt a mozgásformát. Úgy tűnik, nem is megy olyan rosszul. Egyáltalán nem gondolkoztam rajta, hogy rögtön elsőre fel tudok-e állni a deszkán, avagy hogy stabilan rajta maradok-e, de lássatok csodát, sikerült. És ez nagyon jó érzés volt. Olyan lendületet adott, hogy biztosan nem ez volt az utolsó alkalom, sőt, könnyen lehet, hogy rendszeresen sup-ozni fogok
— kezdte Anikó.
Ma már sokan megirigyelhetik Anikó alakját, ám ez nem volt mindig így. Ő bizony őszintén bevallja, egy-két éve még komoly önbizalomhiánnyal küzdött a plusz kilói miatt, és a strandolás sem jelentett számára felhőtlen kikapcsolódást.

Marsi Anikónak így sikerült lefogynia
Elképzelhetetlen volt, hogy strandra menjek. Pontosabban, ha ki is mentem, csak felöltözve, mert nagyon zavartak a plusz kilóim. Sokáig nem értettem, miért szaladnak fel rám, miközben heti 40–50 kilométert futok. Aztán megtudtam, hogy 40 év felett a 90:10 elmélet a helytálló, azaz az étkezés 90, a mozgás viszont csupán 10 százalékban segít a fogyásban. Azt vallom, kötelező sportolni, ez nem is kérdés. De nem a súlyvesztés, hanem a testi és mentális egészségünk miatt. Nekem szükségem volt egy kis segítségre az átálláshoz, ami nagyban megkönnyítette az alkalmazkodásomat ehhez az új 90:10 aranyszabályhoz is. Ez egy amolyan zsírblokkoló étvágykorrektor, amiben szerepel a kortalanító pápafű, amit a szervezet lomtalanítójának is hívnak, mivel kipucolja a hosszú évek alatt felgyülemlett méreganyagokat, mindezt úgy, hogy a májat veszi rá rendes működésre
— mesélte a TV2 Tények egykori műsorvezetője, akinek ez a nyár nemcsak a feltöltődésről és az új élményekről szól, hanem mindenekelőtt a családról. Idén nyáron nem volt teljes a létszám, hiszen nagyobbik fia, Vilmos Írországban egyetemista és most a szünet nagy részét kutatómunkával töltötte. De nemsokára még hazajön picit, lesz lehetőségünk együtt lenni, együtt sportolni.
„Nagyon boldog vagyok, mert mindkét gyerekem sikeres, tisztelettudó, kiegyensúlyozott, mosolygós fiatalember, és azzal foglalkozik, amiben nagy örömét leli. Vilmosnál ez az atomfizika, Vincénél a box. Vince sokat van velem, Vilmos is velünk volt egy hónapot a nyár legelején. Mindkét fiam vízimádó, -feltehetően a vízilabda miatt-, egyiknél sincs nap kőkemény sportolás nélkül. Ezek a fiúk nemcsak okosak, hanem gyönyörűek is (nekem a legeslegtökéletesebbek), mert felkészültek az életre. És ide Vilmost is elhozzuk. Szerintem ő is valami vadabb sportot választ itt, mint a sup, akárcsak a kisebbik óriásom” - mondta mosolyogva a büszke édesanya.
