Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMeghan Markle ma ünnepli 45. születésnapját. A színésznőből lett hercegné az elmúlt években a világ egyik legismertebb nőjévé vált, ám a hatalmas érdeklődésnek ára is van: mióta Harry herceg felesége lett, szinte minden mozdulatát árgus szemekkel figyelik. Egy apró bizonytalanság, egy félreérthető gesztus vagy egy szokatlan helyzet is pillanatok alatt címlapokra kerülhetett. Összegyűjtöttük Meghan néhány olyan pillanatát, amely különösen nagy visszhangot kapott.

Amikor még szokta a királyi közeget Meghan Markle
2018-ban, alig néhány hónappal Meghan Markle és Harry herceg esküvője után indult a hercegné az első nagy királyi körútjára, amely során Ausztráliába, Fidzsire, Tongára és Új-Zélandra is ellátogattak. A több hetes utazás hatalmas kihívás volt számára, hiszen korábban színésznőként állt a kamerák előtt, ekkor azonban már a brit monarchia egyik képviselőjeként kellett minden helyzetben helytállnia. A fidzsi látogatásán történt egy olyan pillanat, amely sokáig téma maradt. Meghan egyedül haladt végig egy piacon, miközben a biztonsági emberek és a szervezők igyekeztek irányítani a helyzetet. Többen úgy látták, hogy a hercegné annyira zavartan viselkedett az új helyzetben, mintha egy Benny Hill féle helyzetkomikumot adott volna elő.
Egy mondat, ami sokakat meglepett
Ugyanezen az ausztráliai körúton Meghan egy beszélgetés során arról is beszélt, hogy milyen új kihívásokkal szembesül, és sok mindenben még tanulja a királyi élet szabályait. Egyik mondata, miszerint vannak dolgok, amelyekben nincs igazán kitől segítséget kérnie, sokak számára meglepőnek hatott. A kijelentés komoly figyelmet kapott, hiszen sokan úgy gondolták, egy ilyen pozícióban természetes módon rengeteg támogatás áll mögötte.

A wimbledoni fotós ügy
2019-ben Meghan a wimbledoni tenisztornán vett részt, ahol barátnőjét, Serena Williamst szerette volna támogatni. Az eseményen azonban kisebb vita alakult ki körülötte, miután a biztonsági csapata arra kérte a fotósokat, hogy ne készítsenek róla közeli képeket. A kérés sokak számára szokatlan volt, hiszen Wimbledonon természetes, hogy a hírességeket és a királyi család tagjait is fotózzák. A történet napokig téma volt a brit sajtóban, és újra előtérbe került, mennyire nehéz megtalálnia az egyensúlyt Meghan számára a magánélet védelme és a nyilvános szereplés között.
Hollywoodi babaváró buli
Első gyermeke, Archie születése előtt Meghan Markle New Yorkban tartott babaváró bulit, amelyen több híresség barátja is részt vett. A luxusrendezvény hatalmas figyelmet kapott, ám nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel. Sokan úgy érezték, hogy a hollywoodi stílusú esemény nehezen illeszkedik a brit királyi család hagyományaihoz, ezért a rendezvény több kritikát is kapott.
Mindig minden mozdulatát elemezték
A királyi család tagjaként Meghan számára szinte lehetetlen volt hibázni anélkül, hogy azt ne látná a világ. A Trooping the Colour ünnepségen például egy rövid bevonulás során is rengetegen elemezték a testbeszédét és a mozdulatait. Egyesek szerint kissé bizonytalan volt a protokollt illetően, ez a bizonytalanság pedig sokakban ébresztett olyan gondolatokat, miszerint egyáltalán nem illik a királyi családba.
Új fejezet, új kritikák
Miután Harryvel együtt visszaléptek a királyi család hivatalos feladataitól, Meghan Markle és Harry herceg Amerikában kezdett új életet. Azóta több saját projektbe is belevágott, ám továbbra is hatalmas figyelem kíséri minden lépését. Amikor 2024-ben új márkáját kezdte építeni, és hírességeknek küldött ajándékcsomagokat saját termékeivel, az is megosztotta az embereket. Voltak, akik elegáns marketingfogásnak tartották, mások viszont furcsának érezték a kampány körüli nagy felhajtást.
Oprah nem ad második esélyt
A hercegi pár számára a közelmúltban különösen kínos fordulatot jelenthetett, hogy a külföldi sajtó értesülései szerint Oprah Winfrey nem vállal velük újabb interjút. Mindez ráadásul egy olyan időszakban történt, amikor több próbálkozásuk sem hozta meg a várt sikert: a Netflix-projektek közül több is kifulladt, Meghan márkája, az As Ever pedig szintén nehézségekkel küzd. A hírek szerint a sussexi hercegi pár egy újabb, nagy visszhangot kiváltó beszélgetéssel szerette volna felhívni magára a figyelmet, Oprah azonban a 2021-es interjút követő heves kritikák miatt nem kívánt ismét belekeveredni a királyi család körüli vitákba.














