Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huHa negyven pluszos vagy, akkor pontosan tudod, mit is jelentett a 2000-es évek elején a mondat: „Táncolj, Budapest Parádé!” Nehéz emlékezni? Nos, akkor öveket becsatolni! Indul az időutazás! A kísérőd pedig Náksi Attila lesz, aki nem csak ott volt veled abban a ködös, de szabad évtizedben, amikor te és a spanjaid… Na de ezt csak te tudod! És mi, 3 millióan... Jön a Parádé Remember!
Két út áll előttem, mióta bekopogott a lehetőség, hogy beszélgethetek Náksi Attilával, arról a bizonyos „egy napról…”. Arról, amelyik más mint a többi. És a 2003-as Budapest Parádé himnuszáról, illetve inkább arról a hét évről, amikor minden nyár végén az elektronikus zene átvette az uralmat a főváros utcái fölött és százezrek buliztak az Andrássyn. Az egyik út a kívánt és elvárt objektivitás irányába vezet, míg a másik a saját emlékeimmel van kikövezve. Mert hogy éppen az én generációm volt az, amelyik megkapta a korlátlan szabadságot, amibe az előttünk járók éppen csak beleszagolhattak, mielőtt jöttünk mi és helyet, jogot követeltünk magunknak. Éppen csak kinőttünk a „tinidiszkók” délután 5-től este 10-ig tartó, semmitérő lötyögéséből, amikor beköszöntött az Y2K, vagyis az ezredforduló és miután mégsem jött el a világvége, néhány megkönnyebbült hippi (na jó, egy-két Szigetes arc) kitalálta, hogy a berlini Love Parade mintájára megrendezik a Budapest Parádét. Hogy jó ötlet volt-e? Nos, ha az akkoriban, ott élő „úri népeket” kérdezzük, közülük biztosan sokan ingatnák a fejüket, de ha azt a nagyságrendileg 3 millió embert faggatnánk ugyanerről, akik részt vettek az egyik, másik, vagy valamennyi Parádén, akkor bizonyosan egyértelmű és nagyon hangos igen lenne a válasz.
Magam 2000-től 2006-ig minden évben ott voltam az átlagosan 50 kamionnal kísért városi fiesztán, még akkor is, ha nem mindegyikre emlékszem tűpontosan. Maradjunk annyiban, hogy arról az évtizedről beszélünk, melyre jótékony homályként borul az a kollektív amnézia, ami az X generáció sajátja. Fun fact és egyben jó tanács annak a 3 millió emlékezni vágyónak: hallgassátok meg a már említett Náksi vs. Brunner opust! Leporolja az emlékeket és ha közben befelé figyelsz, még az illanó fiatalságodat is elsirathatod. Ha pedig kisírtad magad, szaladd át ezt az interjút, amiben Náksi Attila idézi fel emlékeit egy korszakról, amikor megcsapott, majd elsöpört bennünket a szabadság eszement szele! Mert azoknak az időknek a kor meghatározó DJ párosának oszlopos tagja nemcsak tanúja, de alakítója is volt. Nem mellesleg neki vannak konkrét emlékei… És természetesen esik némi szó a Parádé Remember eseményről is.
A Parádé Remeber nem egyszerűen az elektronikus zene ünnepe. Ez a buli maga az emlékezet...
- Sziget, Budapest Parádé, Hyperspace
- 2005 volt a rekordok éve. 700 ezer ember bulizott Budapest utcáin
- Csak egy nap van...
- A lehetőségek évtizede volt...
- Most szombaton visszatér a Budapest Parádé hangulata.
Elöljáróban egy újabb „fun fact”: Náksi Attilával délelőtt 11-re beszéltük meg az interjút, lévén ő is pult mögé áll szombaton a Parádé Remember rendezvényen a Budapest Parkban. Attila végül hajnal kettő előtt nem sokkal, küldött egy rövid üzenetet: „Szia! Bejött egy buli ma éjszakára. Most indulok haza. Szóval a délelőtti interjúnak off.
Hívlak, ha magamhoz tértem! Ne haragudj! Náksi.
Harag nem volt, inkább csak egy elismerő csettintéssel nyugtáztam, hogy az 54 éves DJ-producer még mindig csapatja rendesen. No, de jöjjön az interjú! Hiszen Attila kora délután jelentkezett.
Náksi Attila: „Ömlöttek a különféle elektronikus zenei irányzatok a fiatalokra”
Origo: A kilencvenes évek végétől a kétezres évek közepéig tartó időszak egy egész generáció fiatalságát határozta meg, valami egészen egyedi módon. Budapest akkoriban gyakorlatilag a szabadság, a partik és az elektronikus zene egyik európai központjává vált. Hogyan emlékszel erre az évtizedre, és mit adott neked?
Náksi Attila: A kilencvenes évek végén a rendszerváltás utáni első fiatal generáció már egy olyan szabadságfolyamatba került bele, amely rengeteg változást hozott. Ha csak a szórakozási kultúrát vagy a zenei paletta tágulását nézzük, hirtelen sokkal több lehetőségünk lett arra, hogy kipróbáljuk, megéljük és élvezzük az életet.
A kétezres évek elején pedig belépett a partikultúrába egy olyan generáció, amelynek tagjai már nem emlékeztek a rendszerváltás előtti életre. Ők már készen kapták ezt a szabadságot, és sokkal természetesebben éltek vele.
Ez az időszak sok lehetőséget szült a partiszervezőknek és a szórakoztatóiparban dolgozóknak is. Fesztiválszervezők, diszkótulajdonosok, lemezkiadók, rádiók és rengeteg más szakember próbált meg egy darabot kihasítani ebből a piacból. Nyilván voltak közöttük olyanok is, akik kevésbé voltak jók ebben, de nagyon sok kreatív, tehetséges ember dolgozott a területen. Mindenki hozzátette a saját ötleteit, álmait, kreativitását, és ezzel olyan kapukat nyitottak ki, amelyeken keresztül ömlöttek a különféle elektronikus zenei irányzatok a fiatalokra.
Origo: Miért éppen Budapest lett ennek az egyik európai központja? Mi volt akkor a városban, ami miatt ide érkezhetett például a Hyperspace, és ami lehetővé tette a Budapest Parádé létrejöttét is?
N.A.: A nagy fesztiválok és partiszervezők természetesen piacot kerestek maguknak. A holland, angol vagy német szervezők már hosszú évek óta működtek a saját közegükben, és keresték az új lehetőségeket. Magyarország, ahogy például Csehország, később Szerbia vagy Oroszország is, egy feltörekvő, nyitott piac volt. Budapest pedig Magyarországon régen is, most is, és valószínűleg a jövőben is egyfajta vízfej. Jó vagy rossz értelemben, de itt van a legtöbb ember, a legtöbb fiatal, a legtöbb lehetőség és a legtöbb pénz. Nyilvánvaló volt, hogy először itt jelennek meg a nagy klubok és rendezvények, a Sziget, a Budapest Parádé, a Hyperspace és a nagy koncertek. Az infrastruktúra is adott volt hozzá, ezért teljesen természetes, hogy mindenki először Budapesten próbálkozott. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a kilencvenes években vidéken is elképesztően komoly klubok működtek. Sárospatakon például ott volt a Highlander, ahol háromezer ember tudott szórakozni, de Nyíregyházán, Kisvárdán és más vidéki városokban is voltak több ezres szuperklubok. Ezek nem vidéki kocsmák voltak.
Olyan helyek működtek, ahová ha valaki lement, elcsodálkozott, és feltette a kérdést, hogy Magyarországon van-e vagy külföldön. Budapesten pedig folyamatosan javult a szórakozóhelyek színvonala.
Megjelent a Hajógyári-sziget, rengeteg diszkó és klub, az undergroundban pedig számos koncerthelyszín. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy folyamatosan mozgó és fejlődő zenei és szórakozási kultúra alakuljon ki.
„A Sziget szervezői találták ki, hogy kellene itthon is valami olyasmit csinálni, mint ami Berlinben van”
Origo: Ha már Budapestnél tartunk, térjünk rá a Budapest Parádéra. Mi volt az első emléked erről a gigabuliról, amit 2000 és 2006 között rendeztek meg nyár végén?
N.A.: Az első parádéemlékem nem is Budapesthez, inkább Berlinhez, a Love Parade-hoz kötődik. Az volt ennek az egésznek az atyja: Berlinben a nulláról nőtt többmilliós rendezvénnyé. Zeneileg pedig természetesen az elektronikus zene és a techno volt meghatározó.
Origo: Mikor jártál először a Love Parade-en?
N.A.: Talán 1999-ben voltam először Berlinben. Olyan harminc körül járhattam akkor.
Origo: Mit jelentett számodra nap, amikor Budapest is megkapta a saját Parádéját?
N.A.: Az első Budapest Parádéhoz nekünk még nem volt közünk. Egy viszonylag kisebb rendezvénnyel indult. A Sziget szervezői találták ki, hogy kellene itthon is valami olyasmit csinálni, mint ami Berlinben van, csak egy kicsit ránk, magyarokra szabva. Nem akarták annyira kizárólag a technóra és az underground elektronikus zenére kihegyezni, hanem inkább stílusoktól független, összzenei felvonulást képzeltek el. Az elektronikus zene természetesen alapvető része volt, de a hiphop is ugyanúgy megjelent, ahogy később minden alkalommal a Parádén. Mi a második Parádétól kapcsolódtunk be igazán.
Origo: Ekkor születtek azok a dalok is, amelyek máig összeforrtak a Budapest Parádéval. A Nézz az ég felé és a Csak egy nap van. Utóbbi különösen legendássá vált. Mi a története?
N.A.: A Csak egy nap van története elég érdekes. Mi mindig úgy készítettük a dalainkat, hogy leültünk, nekiálltunk és egy ponton, nagyon hamar, elkezdett összeállni valami, ami gyorsan dallá formálódott. De mivel a Budapest Parádé hivatalos daláról volt szó, itt határidők voltak. Ez nyomasztott minket, így már decemberben nekiugrottunk.
Gyurtuk, tekertük, csavartuk és egyre rosszabb lett. Bármit próbáltunk, azt éreztük, hogy nem előre megy, hanem inkább toporog, sőt, visszafelé halad.
Közben elérkezett a tavasz vége, közeledett a leadási határidő, hiszen a megjelenésnek, a promóciónak is megvolt az átfutási ideje. Már csak egy-két hetünk maradt, és még sehol nem tartottunk. Az egyik végeláthatatlan stúdiózás végén azt mondtam Brunner Zsoltinak: „Figyelj, most mindent töröljünk le a vinyóról, amit hónapok alatt csináltunk, mert hiába pofozgatjuk, ebből nem lesz semmi.” Így lett… Hazamentünk, másnap pedig Zsolti hozott egy zenei, én pedig egy szövegötletet. Gyakorlatilag két nap alatt elkészült az, amit előtte hosszú hónapokon keresztül képtelenek voltunk megcsinálni. Be kellett látnunk, hogy a saját tempónkban, a saját munkamódszereinkkel tudunk igazán jól dolgozni.
„A partikultúra előretörése, a szabadság, a nyitás és a határok átlépése a kulturális változások mellett a drogkultúrát is magával hozta”
Origo: Mit jelent neked ez a dal közel harminc év távlatából?
N.A.: Nagyon sokat. Ha egyetlen dalt kellene mondanom az összes közül, amit az elmúlt harminc évben írtam, akkor mindenképpen a Csak egy nap van lenne az. Visszagondolva benne van a fiatalságunk… A szöveg és a zene is pontosan elkapta azt a generációt, amelyik mindennél jobban vágyott élni, szeretni és szeretve lenni.
Én mindig azt szoktam mondani, hogy nem egyszerűen együtt nőttünk fel a közönséggel. Nekünk együtt dobbant a szívünk minden pénteken, szombaton, vagy egy furcsa hétköznap estén valahol egy klubban.
Ezt jelenti nekem ez a dal...
Origo: Ez az időszak egybeesett a partidrogok elterjedésével is. A magyar elektronikus zene egyik fénykoráról beszélünk, miközben a DJ-pultból nyilván pontosan lehetett érzékelni, hogy a közönség egy része milyen állapotban bulizik.
N.A.: Abszolút. Ez már a kilencvenes évek óta így volt. A partikultúra előretörése, a szabadság, a nyitás és a határok átlépése a kulturális változások mellett a drogkultúrát is magával hozta. Ennek az evolúcióját a DJ-pultból is lehetett látni. Érezhető volt, hogyan változik a közönség, mikor nem csak az alkoholtól kerülnek extázisba az emberek. Ez a jelenség nyilvánvalóan a mai napig létezik. A drogkultúra nem feltétlenül tartozik hozzá az elektronikus zenéhez, de nem is lehet kizárni sem ebből, sem akár a rockzenei kultúrából.
Origo: Közben viszont a szórakozási szokások teljesen megváltoztak. A klubok nagy része eltűnt, a fesztiválok pedig átvették a helyüket. Mi történt a közönséggel?
N.A.: A magyarországi szórakozási szokások folyamatosan fejlődtek és változtak. Az újabb és újabb generációknak már mások az igényei, és jelenleg a társadalomnak is teljesen más a szórakozási kultúrája, mint a kilencvenes vagy a kétezres évek elején. Gyakorlatilag a klubok mint olyanok megszűntek, és átvették a helyüket a fesztiválok és a nagy rendezvények. Minél nagyobb, minél színesebb, minél látványosabb, minél több fellépőt bemutató szórakozási lehetőségeket keresnek az emberek. Ehhez jött az internet, a mobiltelefon és a közösségi média. Felgyorsult a világ, és az emberek fogyasztási kultúrája is összehasonlíthatatlanul gyorsabb és szerteágazóbb lett. Amikor sokan azt mondják, hogy „bezártak a klubok, milyen jó is volt, amikor szombaton elmentünk diszkóba”, mindig felteszem a kérdést: miről szólt valójában egy klub?
Ha nem voltál ott azon a szombaton a város vagy a környék legjobb diszkójában, akkor kimaradtál valamiből. Ott voltak a haverjaid. Ott lehetett ismerkedni, új zenét hallgatni, összeveszni, szakítani, berúgni, verekedni.
Ott beszélted meg, mi történt a héten, ott nézted meg, ki milyen új ruhában jelent meg. Mindent ott csináltál. Ma ennek nagy része a telefonodon van. És az emberek már nem feltétlenül akarnak ugyanazon a helyszínen, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokra a zenékre hétről hétre négy fal között szórakozni. Ez sokak számára egyszerűen unalmassá vált.
Origo: Akkor tulajdonképpen nem eltűnt a közösségi élmény, csak más helyre költözött?
N.A.: Pontosan. Ma is ugyanolyan falunapok vannak, mint régen, csak lehet, hogy most borfesztiválnak, palacsintafesztiválnak vagy csülökfesztiválnak hívják őket. Ott van mindenki, sokkal szélesebb tömegek jelennek meg, sokkal több ingert kapsz, és több lehetőséged van enni, inni, szórakozni, több színpadon zenét hallgatni. Vagy elmehetsz egy sportcsarnokos bulira, egy nagy koncertre, egy fesztiválra, ahol három napon keresztül kapsz élményt. Ezzel pedig már nem tud versenyezni az, hogy minden szombaton elmész ugyanabba a klubba.
A Parádé Remember visszakísér a 2000-es évekbe
Origo: Szombaton ismét lesz egy rendezvény, amely éppen a hőskorszakot próbálja felidézni. Nyilván soha nem lehet ugyanaz, mint amikor az Andrássy úton és a Hősök terén kamionok között százezrek buliztak. Mit tud mégis a Parádé Remember?
N.A.: Azt a szabadságérzetet, amit az Andrássy úton és a Hősök terén éltünk át, soha semmi más nem tudja visszaadni. Aki annak idején megélte a Budapest Parádét, annak ez elsősorban nosztalgia. Újra hallhatja azokat a zenéket, de természetesen van és marad is az emberben egy kis hiányérzet is. Azzal ugyanis nem lehet versenyezni, ami miatt a Budapest Parádé Budapest Parádé volt. Az az érzés, hogy a város kellős közepén egyszer csak tiéd lesz a tér.
Ott táncolunk az Andrássy úton, ahol máskor autók járnak, rendőrök állítják meg a forgalmat, vagy valaki éppen a kutyáját sétáltatja. Mi pedig szabadon végigtáncolhatunk rajta, boldogok vagyunk, büszkék arra, hogy a mi zenéink szólnak, a mi DJ-ink játszanak, és a barátainkkal együtt ott vagyunk.
Ebből egy kis nosztalgikus élményt most is vissza lehet hozni elsősorban zeneileg. A Budapest Park ráadásul nagyon jó koncerthelyszín, technikailag is kiváló. A zenék, a fellépők és annak a kornak a világa egy kicsit visszaköszön...
Origo: Te milyen szerepben leszel jelen a szombati rendezvényen?
N.A.: Fellépőként veszek részt, ugyanúgy, ahogy annak idején a Parádén is. Háromnegyed tíztől tíz óráig lesz egy show, amelyben megszólalnak a Parádé-himnuszok, aztán egyórás szettet is játszom a nagyszínpadon. A program már kora délután elkezdődik és egészen hajnalig tart.
A nagyszínpad körülbelül éjfélig vagy egy óráig pörög, utána pedig a Park több helyszínén folytatódik a buli hajnalig. Ez annak idején is így volt. Körülbelül tíz órakor véget ért a Parádé a Hősök terén, és utána mindenki elindult az afterekre a város különböző pontjaira.
Én is próbálom hozni a saját kedvenceimet és persze felcsendülnek a nagy, közönségkedvencek is. Reméljük, mindenki jól fogja érezni magát, és az idő is kegyes lesz hozzánk. Egyébként tény, hogy a Budapest Parádé történetében egyszer sem esett az eső azokon a szombatokon, amikor megrendezték. Mindig napsütés volt. Augusztus végén ez azért elég nagy szó… És talán nem is véletlen, hiszen... Csak egy nap van, ami más mint a többi… Táncolj Budapest Parádé!
Náksi és Brunner nem „csupán” egy himnuszt írtak a Budapest Parádéra:
