Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA színésznő feltárta gyermekkori traumája emlékét és annak hosszúra nyúlt utóéletét. Pokorny Lia sokáig nem tudott túllépni a saját vélt felelősségén.
A VIASAT3-on futó Útközben elmeséled című műsor nem az a fajta, amit csak úgy, a fülest bedugva meghallgatunk. A koncepció ugyanis kiköveteli a teljes és osztatlan figyelmet. Sváby András utazós lelkifröccse ugyanis nemcsak szolidan intim, de látványos is, hiszen a honi hírességekkel bejárja Tolnát és Baranyát, hogy elvigye őket gyermekkoruk meghatározó helyszíneire és életútjuk egyéb, fontos állomásaira. Ez a kis „trükk” pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy olyan emlékeket hozzon a felszínre utastársaiból, melyeket mélyre, nagyon mélyre temettek magukban az eltelt évtizedek alatt. Sváby a műsor második évadának második epizódjában Pokorny Lia társaságában indult el, és meg sem állt vele Hatvanig, ahol éveken át élt gyerekként a különleges hangú művésznő. Pokorny itt találkozhatott egy rég látott rokonával, aki maga sem sejtette, hogy valami újat, valami megrázót tud majd meg Pokorny Liától.
Sváby András hatalmas meglepetéseket és kemény pillanatokat okozott a színésznőnek
- Pokorny Lia a hatvani ház kertjében beszélt először titkáról
- A színésznő csak a családi békéért imádkozott
- "Éjjel jön a rendőrség"
- Éveken át tartott az önvád
Pokorny Lia alaposan meglepte Sváby Andrást és a saját rokonát is
„Képzeljétek el…! Ezt te sem tudod…” - fordult régen látott rokonához Pokorny Lia, majd belekezdett egy történetbe, aminek lelki terhét kislányként sokáig, túl sokáig hordozta magában. „Nekem nagyon sokáig iszonyú lelkifurdalásom volt. Mert a nagymama odaköltözött hozzánk Dömösre, egy nagyon pici házba. A nagymama az anyukámmal és az öcsémmel is nagyon, nagyon szigorú volt. Emiatt pedig olyan feszültség generálódott abban a pici térben… Emlékszem, elmentem egy énekkari táborba, ahol bementem egy templomba. Nem voltam templomba járó, bár van egy mély hitem...”
Emlékszem, hogy aznap eltöltöttem odabent nagyon sok időt és imádkoztam, hogy történjen végre valami, hogy ez a feszültség megszűnjön a családunkban és megint valahogy nyugalom legyen
- kezdett bele az eleinte ártatlannak tetsző történetbe Pokorny Lia, aki néhány nappal később már azt kívánta, bár sose kérte volna Istent, hogy lépjen közbe és hozzon békét a családjába. „Hazamentem a táborból... Akkoriban édesapám nem messze Esztergomtól egy éttermet vezetett. Egyik nap a nagymama még ottmaradt segíteni. Egy felszolgálófiú hozta őt haza. Apukám már otthon volt. A nagymamámék pedig a Dömös előtti utolsó faluban autóbalesetet szenvedtek. A nagymamám azonnal meghalt…” - mondta maga elé nézve Lia, aki kitárulkozásával alaposan meglepte Sváby Andrást és persze a régen látott rokont is.
Pokorny Lia: „Én nem ezt akartam, de mégis ez történt”
Az akkor még kislány Pokorny Aurélia önmagát kezdte hibáztatni a családját ért tragédia miatt, de senkinek sem beszélt a baleset előtti imádságáról. Ez az elfojtás pedig egy évtizeden át kísérte és gyötörte a lelkét. „Emlékszem a pillanatra, ahogyan éjjel jön a rendőrség. És arra is, hogy nem engedtem meg magamnak, hogy sírjak, vagy fájjon, mert ezt én csináltam. Én nem ezt akartam, de mégis ez történt. Magamat okoltam a kérésem, vagy kívánságom miatt.”
Nem mertem sírni, pedig azért szerettem és fájt. Azt éreztem, hogy mindenki megérdemli, hogy sírjon.
„Anyukám, a tesóm, mindenki sírt. Én azt éreztem, hogy nem tehetem meg” – magyarázta Pokorny Lia, majd hozzátette: „Ezt az érzést hosszú ideig nem tudtam elengedni. Szerintem tíz év kellett hozzá, amíg megértettem, hogy ezt nem én csináltam...”
