Itt az első fotó Radics Gigi esküvőjéről: ilyen gyönyörű menyasszony volt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az énekesnő és szerelme tegnap végre hivatalosan is összekötötték az életüket barátaik és szeretteik körében. Radics Gigi esküvőjét a lehető legprivátabban kezelték, most mégis kiszivárgott pár fotó az ifjú párról. Mutatjuk!
Vágólapra másolva!

Radics Gigi és Mackó Miki kapcsolata immár révbe ért, hiszen a tavaly őszi lánykérés után 9 hónappal, augusztus 17-én, épp az énekesnő 30. születésnapján oltár elé álltak. Most pedig az első képek is kikerültek a szerelmesekről, az újdonsült feleség szinte ragyogott menyasszonyi ruhájában. Mutatjuk a fotót!

Radics Gigi hosszú ujjú csipkeruhában állt oltár elé.
Mackó Miki és Radics Gigi összeházasodtak, az énekesnő igazán gyönyörű menyasszony volt (Fotó: Facebook)

Radics Gigi férje mellett végre megtalálta a boldogságot, hiszen Mackó Miki személyében nem csak párra, hanem legjobb barátra, alkotótársra és kislányának egy pótapukára is lelt. Így nem csoda, hogy az énekesnő úgy érzi, meglelte az igazit. Mindössze két év alatt egymásba szerettek, összeköltöztek, sor került a lánykérésre, majd tegnap összeházasodtak.

Radics Gigi esküvői ruhája meseszép volt

Az énekesnő egy igazán visszafogott, klasszikus vonalvezetésű csipkeruhát választott a nagy napra, aminek minden centiméterét csipke fedte. A hosszú ujjú ruhában a menyasszony vállai és dekoltázsa csak diszkréten sejlettek át, ami a templomi esküvőhöz is tökéletesen illett. Ez persze nem meglepő, hiszen a pár mindkét tagjának életében fontos szerepet játszik a hit, és mélyen vallásosak, így el sem tudtuk volna képzelni Gigit egy sokat mutató esküvői ruhában. Az öltözékhez pedig természetesen egy meseszép, földig érő fátyol is tartozott, aminek csipkeszegélye tökéletesen illett a ruhához.

Radics Gigi Mackó Miki esküvő
A rokonok leplezték le, hogy Radics Gigi férjhez ment, az énekesnő még nem tett bejelentést a nagy napról (Fotó: Facebook)

Radics Gigi kislánya koszorúslányként vonult

Persze nagy napból az énekesnő 5 éves kislánya, Bella Szófia sem maradt ki, koszorúslányként vonult a templomban, kifelé pedig virágszirmokat szórt a pár előtt. Mackó Miki pedig egy klasszikus, fekete kétsoros gombolású öltönyt viselt, és bár nagyon elegáns volt, a násznép szinte képtelen volt levenni a szemét a menyasszonyról. A rokonok posztjai alapján Radics Gigiék templomi esküvőjét egy hatalmas, jó hangulatú lagzik követte rengeteg tánccal. A polgári esküvőre pedig feltehetően már napokkal, vagy akár hetekkel korábban sor kerülhetett egy privát ceremónia keretein belül, ugyanis erre több gyanús jel is utalt. Most pedig már biztos, hogy Radics Gigi és Mackó Miki összeházasodtak.

Automatikusan generált description
Automatikusan generált description
20231014 Dancing With The Stars első élő adása fotó: Szabolcs László
2026_04_15_Csülökfesztivál stáj_SZL
20250427_Nagy Duett 7.élő adás_SZL
Radics Gigi Mackó Miki
@borsonline

Férjhez ment Radics Gigi Augusztus 17-én, hétfőn mondta ki a boldogító igent. Mackó Mikihez ment hozzá, akivel közös munka során ismerkedtek meg. #bors #radicsgigi #házasság #férj #mackómiki

♬ eredeti hang – Bors - Bors
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!