Rubint Réka: „Határozottan érzem, hogy pozitív fordulópont előtt állok”

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Négy évnyi küzdelem, kezelések, újabb és újabb nehézségek és fájdalmas lemondások után most valami egészen új történik vele. Rubint Réka a betegsége kezdete óta először érzi úgy őszintén, hogy a soron következő kontrollvizsgálatok pozitív képet festenek majd állapotáról. A háromgyermekes édesanya hatalmas belső utazáson járt és már nemcsak látja, de érzi is, hogy elérkezett a győzelem ideje.
Vágólapra másolva!

Rubint Réka idén nyár elején megfogadta, hogy a lehető legtöbb időt a pihenésnek szenteli és így is tett. Döntése hátterében természetesen ott áll a betegsége is, amelyre ő inkább feladatként tekint, mint sem eget-földet rengető tragédiaként. Mint mondja, soha, senkitől és semmitől nem tanult annyit, mint abból a négy éve tartó ádáz küzdelemből, amit úgy vívott hosszú időn át, hogy arról a családtagjain és legszűkebb baráti körén túl senki nem tudott. Réka tehát fogadalmat tett, a fogadalmát pedig majdnem maradéktalanul be is tartotta. Ezen a nyáron pihent, a családja és maga felé fordult és reményei szerint gyógyult is éppen eleget ahhoz, hogy négy év óta először merje kimondani hangosan: várja a szeptemberi kontrollvizsgálatokat, mert érzi, most tényleg elindult a teljes gyógyulás útján. Rékával a nyárra tervezett utolsó, családi nyaralás előtt beszélgettünk. Szó szerint a felszállás előtti pillanatokban értük utol. Amint meghallotta a kérdésben eldugott spirituális szót, mesélni kezdett és hamar világossá vált, hogy Rubit Réka nem a rákbetegsége hatására fordult ebbe az irányba, hanem sokkal korábban. Ugyanakkor ma már ki meri jelenteni, hogy a 2003-ban meghozott, sorsszerű döntése szó szerint az életét mentette meg 19 évvel ezelőtt, amikor kiderült, hogy baj van.

Rubint Réka idei utolsó nyaralása előtt adott interjút az Origónak.
Rubint Réka lánya születése előtt fordult a spiritualitás irányába (Fotó: Rubint Réka Facebook)

Rubint Réka fontos, sorsfordító vizsgálatok elé néz

  • Réka évtizedek óta jár légzésterápiára
  • Rengeteg időt és energiát fordít a mentális egészségére
  • Sebestyén Balázs rengeteget segített Rékának abban, hogy rátaláljon a segítőire
  • Bizakodva tekint a szeptemberi vizsgálatok felé.

Rubint Réka: „A lényeg inkább az, hogy nem omlottam össze...”

Amikor 2003-ban terhes voltam Larával, elkezdtem légzésterapeutához járni, és a mai napig, tehát huszonhárom éve járok is folyamatosan. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy amikor négy évvel ezelőtt ért engem az a váratlan hír, amire azt gondolom, nem lehet felkészülni, óriási mentális erőre volt szükségem ahhoz, hogy ne a totális összeomlás felé vegyem az irányt. Akik hasonló cipőben járnak, azok pontosan tudják, hogy milyen elementáris erővel hat az emberre az a szó, hogy rák, miközben éppen egy diagnózisra vár. Ezt nem is szeretném mélyebben felidézni… A lényeg inkább az, hogy nem omlottam össze.” 

Ebben pedig hatalmas szerepe volt annak a lelki tréningnek, amit Katától az addig eltelt tizenkilenc évben kaptam a terápiák során.

 „Ahogy abban is, hogy ennyi év, hullámvasútszerű, rengeteg megpróbáltatással terhelt élet után most itt vagyok és így vagyok itt”kezdte az Origónak Rubint Réka, aki hozzátette, nem is igazán illik ide a spiritualitás szó, hiszen ez inkább a mentális egészségről és tudatosságról szól, ami nem is annyira irányvonal, mint inkább egy fontos, életmentő eszköz. A túlélés záloga… 

Számos, úgymond elakadásomra deríttettünk fényt közösen”

De térjünk is vissza kicsit 2003-ba. A boldog évhez, melyben megfogant a Schobert házaspár első gyermeke! Mert Réka nem úri passziótól hajtva fordult a légzésterapeutához. „Az igazság az, hogy a kapcsolatunk kezdeti időszakában, sőt, valójában egész hosszan, nem tudtam kezelni, hogy Norbi mennyire népszerű. Rettentően zavart az a figyelem, ami miatta vetült rám a semmiből. Ráadásul nagyon hamar jött is a történet árnyoldala. Maradjunk annyiban, hogy a sok szeretet mellett megérkezett a gyűlölet is. Akkoriban egyébként főleg a sajtótól kaptam hideget, meleget, de leginkább fagyosat. Őszintén bántott, hogy engem, a dolgos, jászberényi lányt, aki heti negyven aerobic órát tartott és látástól vakulásig dolgozott, egészen másképp ítélték meg, csak mert beleszerettem egy ismert emberbe. Sokkal könnyebb volt megbélyegezni a "haszonleső fruska" jelzővel, mint megismerni. Nem létezett a közösségi média, ahol megmutathattam volna a széles tömegeknek, hogy ki is vagyok én valójában.” 

Nos, ennek az ”élménynek, sőt ősélménynek” köszönhetően kezdtem járni Katához. Az évek során pedig számos, úgymond elakadásomra deríttettünk fényt közösen, így építettük a belső erőmet és a saját magamhoz fűződő viszonyomat is rendszeresen rendeztük

  mondta Rubint Réka, majd visszatért a pillanathoz, amikor tudatosult benne a lesújtó diagnózis. „Amikor négy évvel ezelőtt közölték velem, hogy egy operálhatatlan, közel hat centiméter átmérőjű, rosszindulatú daganat van a mellkasomban, zuhanni kezdtem. De megfogott az a háló, aminek a kifeszítését tizenkilenc évvel korábban kezdtük meg a légzésterápiával. Hatalmas ajándéknak tekintem, hogy Kata az életem része lett, ahogyan azokért az emberekért is mind hálás vagyok, akik egyéb segítő módszerekkel csatlakoztak hozzám és a harcomhoz, amit mostanra kiterjesztettem, vagyis kiterjesztettünk, hiszen nagyon fontos üzenet az egy szalmaszálba kapaszkodó embernek, hogy nincs egyedül. Fontos megjegyeznem, hogy az út elején hatalmas támaszt jelentett nekem Sebestyén Balázs podcastje. Szinte éjjel-nappal hallgattam és az ő tanácsára fordultam egy TM meditációs trénerhez, akinek hála, ma naponta kétszer húsz percet meditálok. Ébredés után és délutánonként...” 

Ez olyannyira a rutinom része, hogy ott végzem el, ahol éppen vagyok. 

„De éppúgy Balázs javaslatára kezdtem el szomatodrámára és ultrarövid terápiára is járni, és persze ott van a hangtálazás, ami egyenesen a szenvedélyemmé vált és ma már terapeutaként is működöm” – magyarázta Réka.

Rubint Réka rengeteg segítőre akadt az utóbbi években.
Schobert Norbert felesége, Rubint Réka már határozottan érzi, hogy nem csak halad, de egyenesen robog a gyógyulás útján (Fotó: Rubint Réka / Facebook)

A korábbi életformám elengedése volt talán az egyik, ha nem a legnehezebb”

A gyógyulás útja legtöbbször sajnos lemondásokkal és hatalmas, meghozott áldozatokkal jár. Rubint Réka esetében sincs ez másképp. Neki éppen a sportolásból kellett visszavennie. Abból, amire az egész életét építette és építi ma is. Itt is, mint mindenhol, az arany középút lett a járható. „Minden kezelésnek megvannak a maguk alattomos mellékhatásai. Ez főként igaz a sugárra, amiből én harminchármat kaptam a mediastinumba és még ötöt a tüdőmbe. A jelenlegi kezelés, amit kapok, légszomjat idéz elő. Ennél fogva a tüdőkapacitásom minimalizálódott. Az edzéseket meg tudom tartani, de át kellett alakítanom a programot, próbálok minden reggel vagy a délelőtti órákban negyven percet, egy vagy másfél órát edzeni.”

 Ezek az edzések persze már nem a korábbi intenzitással mennek. Pont attól nyúlnak hosszabbra, hogy a gyakorlatok között hosszabb szüneteket vagyok kénytelen tartani.

 „A korábbi életformám elengedése volt talán az egyik, ha nem a legnehezebb feladatom azóta, hogy harcolok a betegséggel. Ehhez a csatához hatalmas szükségem volt a segítő lelkekre, akik szerencsére körül is vettek. Családon belül és kívül egyaránt. Mindazt elengedni, ami gyakorlatilag a lényemet határozta és határozza meg, őrület közeli állapotba tudott volna kergetni, de rendben van a mentális egészségem, így ha nehezen is, de elfogadtam a helyzetet. Talán egy pillanatra tényleg leesett a koronám, de felvettem, leporoltam, visszatettem a fejemre, kihúztam magam és megyek előre abban a tempóban, ahogyan azt az élet diktálja.” 

Mert türelmes lettem… És ez ebben a helyzetben hatalmas ajándék.

„Ahogyan az is, hogy nem veszett el a mozgás iránti szenvedélyem” – fogalmazott a háromgyermekes édesanya, miközben a háttérben felharsant a pilóta hangja, aki jelezte, öt perc van még az indulásig. 

Rubint Réka betegsége diagnózisa óta sem hagyott fel az aktív sporttal:

Rubint Réka: „Határozottan érzem, hogy pozitív fordulópont előtt állok”

Egy utolsó és mindegyiknél fontosabb kérdés még akadt. Rubint Réka elmondta, hogy van most: „Sosem mondtam mást, de voltak pillanatok, amikor végletekben is gondolkodnom kellett, de most a legőszintébben mondom, hogy úgy érzem, meg fogok gyógyulni.”

 Bő három héttel ezelőtt megszületett bennem egy különös, eddig nem tapasztalt érzés.

„Várom a szeptember második hetében esedékes CT- és MR vizsgálatokat! Úgy érzem, hogy most valóban biztató eredményeket fogok kapni. Eddig csak reménykedtem, de most, és ezt csak suttogni fogom: Látom is a reménysugarat…” - súgta ténylegesen a telefonba Réka, mielőtt elindult volna az idei nyár utolsó vakációjára. 

Orvosok nem vagyunk, de Réka tényleg hihetetlen formában van, és a nyaralás után folytatja a munkát is. Ősszel tele van fellépésekkel, folytatódnak a legendás Rozsnyay utcai edzései, illetve idén még 3 tábora is lesz.

@rubint.reka

Ma reggel egy hát-bicepsz-tricepsz-hasizom edzéssel indítottam, majd Zalánnal és Norbival biciklire pattantunk és egy csodás erdei túrával folytattuk👟🚴‍♀️❤️ 37 kilométert tekertünk, fát öleltünk és energetikailag maximumra töltődtünk✨ A gyakorlatokat 15 ismétléssel 4 körben végeztem 💪 Jó edzést!

♬ Argy & Omnya - Nolove

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!