Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMár a fellépés előtt érezni lehetett, hogy különleges este vár Korda Györgyre és Balázs Klárira. A páros négy év kihagyás után tért vissza a Szigetre, és korábban lapunknak Klárika arról is beszélt, mennyire várják már az estét. Úgy tűnik, az ünnep valóban összejött. A legendás páros ezúttal is pontosan azt hozta, amiért generációk rajonganak értük.

Megőrjítették a Sziget résztvevőit
A legismertebb Korda-slágerek egymás után csendültek fel, a közönség pedig nem csupán hallgatta, hanem együtt énekelte a dalokat az előadókkal. A hangulat pillanatok alatt a tetőfokára hágott, és egyértelművé vált, hogy Kordáék több évtizedes rutinja a fesztiválszínpadon is ugyanúgy működik. Ráadásul több generációt is összehoztak slágereikkel, hiszen nemcsak az idősebb korosztály, hanem a Z generáció is torka szakadtából üvöltötte a Reptér című slágert. Balázs Klári a napokban interjút adott a Borsnak a Sziget előkészületeivel kapcsolatban.

Nagyon sok rajongónk várja, mert 4 éve nem voltunk, és ez most nekünk egy nagy ünnep lesz
– fogalmazott az énekesnő, aki a fellépést megelőzően azt is elárulta, hogy már napokkal korábban előkészítette a koncerthez szükséges ruhákat.
Már az összes ruhát kiraktam, beraktam, válogattam
– mesélte lapunknak. És hát nem is okozott csalódást, hiszen Balázs Klári elképesztően stílusosan nézett ki a Sziget színpadán. Az énekesnő arra is kitért, hogy az elmúlt időszakban sokat emlegetett áramellátási problémák miatt is volt bennük némi aggodalom. „Mi úgy tudjuk, hogy minden rendben lesz, és nem lesz áramkimaradás” – mondta korábban. Szerencsére az este nem a technikai problémákról, hanem a zenéről szólt. Korda György és Balázs Klári ugyanis megmutatták, hogy több évtized után is képesek megtölteni egy fesztiválszínpadot energiával. Az este alapján pedig úgy tűnik, nemcsak ők örültek a visszatérésnek: a közönség is nagyon várta már Kordáékat.
Nézd meg galériánkat!













