„Szerveznek egy csapatot, és megdobálnak” – Tóth Gabi fenyegető üzenetet kapott

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szomorú hírt közölt az énekesnő. Tóth Gabi elárulta, legutóbbi koncertfelkérése után olyan atrocitások érték, hogy még a polgármester is átgondolta, jó ötlet-e megtartani Gabi fellépését.
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi körülmények között készülhetett legutóbbi fellépésére Tóth Gabi. Az énekesnő a koncert után TikTok-videóban mondott köszönetet a közönségnek, ám egy meglehetősen szomorú részletre is kitért. Elárulta, hogy a rendezvény meghirdetése után olyan kommentek érkeztek az irányába, amelyek miatt a polgármesternek is meg kellett fontolnia, érdemes-e bevállalni a koncertet.

Tóth Gabi mindig is megosztó személyiség volt, de most mégis minden határon túlmentek utálói.
Tóth Gabi koncert: A polgármester is elbizonytalanodott a kommentek után (Fotó: Ladóczki Balázs)

Ezt a fenyegető üzenetet kapta Tóth Gabi

Tóth Gabi nagyon hálás volt azoknak, akik elmentek meghallgatni őt és énekelték dalait. Különösen meghatotta Gabit, hogy a kislányával – aki az énekesnő párjával élvezte édesanyja fellépését a nézők sorai között – is kedvesek voltak. Azonban a koncert után a közösségi oldalán szomorú hírrel jelentkezett be. Elmondta, hogy már a rendezvény meghirdetésekor akadtak olyan kommentelők, akik egészen durva reakciókkal fogadták fellépésének hírét, de a polgármester végül úgy döntött, így is szeretné Gabit a koncerten látni.

Tóth Gabi a Megasztár tavalyi évadában tért vissza a képernyőre.
Tóth Gabi a Megasztár zsűritagja volt 2025-ben (Fotó: MW Bulvár)

A polgármester úrnak is nagyon szeretném megköszönni, aki nem hátrált meg. Mert, ahogy mondta, amikor meghirdették, hogy én jövök fellépni, voltak kommentelők, akik beírták, hogy nem jönnek, meg nem lesz ott senki, mert engem mindenki utál. Meg, hogy szerveznek egy csapatot, akik majd kijönnek és majd megdobálnak engem. Úgyhogy egy picit el is bizonytalanodtak. Aztán végül nem hátrált meg és meghívott

– mondta Tóth Gabi. A fenyegető kommentek ellenére elmondása szerint nem az történt, amit néhány hozzászóló előre megjósolt. Az énekesnőt szeretettel fogadták. Tóth Gabi az elmúlt időszakban egyébként is gyakran került a figyelem középpontjába, a Bors korábbi beszámolója szerint a családján belül is komoly feszültségek alakultak ki, Tóth Vera és Gabi kapcsolata pedig olyannyira megromlott, hogy egy időre már nem is beszéltek egymással. Konfliktusuk politikai nézeteltéréseik miatt, illetve még korábban Gabi Megasztáros zsűrifelkéréséből adódott. Tóth Gabi a botrányos időszak ellenére azonban ezúttal mosolyogva állt a kamera elé, és köszönte meg a nézőknek és a polgármesternek a neki szavazott bizalmat.

@supremewizardd köszönjük hogy nem hátráltál meg, felejthetetlen élmény volt #tothgabi #tothtabi #oasanya #falunap #fohazkodas ♬ eredeti hang - supreme wizard
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!