43 éve mutatták be az István, a királyt: így néznek ki most az eredeti szereplők

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
1983. augusztus 18-án a városligeti Királydombon mutatták be Szörényi Levente és Bródy János történelmi jelentőségű rockoperáját, amit máig minden évben újra és újra megnéz a közönség. Az évforduló kapcsán megmutatjuk, hogy néznek ki most az István, a király szereplői, köztük például Vikidál Gyula.
Vágólapra másolva!

Ha augusztus 20-áról van szó, akkor tűzijáték mellett a legtöbbeknek azonnal az István, a király című rockopera jut eszébe, aminek címe szinte már összeforrt az államalapítás ünnepével. Pedig valójában az ősbemutató nem erre a napra esett, augusztus 18-án tartották a budapesti Városliget Szánkódombján, amit ennek emlékére azóta is Királydombnak neveznek. Ennek ma már 43 éve, és természetesen azóta az István, a király eredeti szereplői, mint Vikidál Gyula vagy Pelsőczy László felett is eltelt az idő. Most megmutatjuk, hogy néznek ki ma.

Vikidál Gyula ma már 78 éves, de még mindig színpadon áll.
Vikidál Gyula Koppányként mindenkit lenyűgözött, 2000 óta mégsem bújt a trónbitorló bőrébe (Fotó: Mediaworks)

Az István, a király eredeti szereposztásban Pelsőczy László formálta meg Istvánt, de énekhangját Varga Miklós kölcsönözte, akárcsak Réka esetében, akit Kovács Ottília alakított, de Sebestyén Márta énekesnő hangját hallhattuk felcsendülni. A címszereplő feleségét, Gizellát Sára Bernadette, míg édesanyját, Saroltot pedig Berek Kati alakították. Utóbbi azonban sajnos már nincs közöttünk, 2017. február 26-án hunyt el, 86 évesen.

Vikidál Gyula felejthetetlen alakítást nyújtott

A színészek és könnyűzenei énekesek mellett olyan ikonikus rockzenészek is szerepeltek a darabban, mint a Koppányt alakító Vikidál Gyula, vagy az őt támogató Tordát és Laborcot életre keltő Deák Bill Gyula és Nagy Feró. De a teljesség igénye nélkül Victor Máté, Juhász Jácint, Balázsovits Lajos, Nyertes Zsuzsa, Hűvösvölgyi Ildikó, illetve Balázs Péter szintén színpadra álltak a legendás rockopera ősbemutatóján.

Szörényi Levente utoljára 2015-ben bújt Regős bőrébe.
Szörényi Levente és Bródy János szereplőkként is feltűntek a rockopera bemutatóján (Fotó: Mediaworks)

Szörényi Levente és Bródy János is szerepeltek a darabban

Az István, a király zenéjét Szörényi Levente szerezte, míg a szövegeket Bródy János írta meg 10 év alatt, így nekik köszönhetjük a legendás rockoperát, de ők nem érték be ennyivel. Az ősbemutatón, majd később több alkalommal is színpadra álltak krónikásokként. Az öreg Regős karakterét Bródy, míg a fiatalét Szörényi alakította, de ebben a felállásban utoljára 2015-ben, a Városligetben láthatták őket a nézők. Galériánkra kattintva pedig az is kiderül, hogy élnek ma a főszereplők.

István, a király, Istvánakirály
István, a király, Istvánakirály
István, a király, Istvánakirály
István, a király, Istvánakirály
István, a király, Istvánakirály
István, a király, Istvánakirály
István, a király, Istvánakirály
István, a király, Istvánakirály
István, a király, Istvánakirály
István, a király, Istvánakirály

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!