Exkluzív interjú Ambrus Attilával, a Viszkis rablóval: „Háromszor lőttem rá, mégis megbocsátott...”

Attila maradhatott volna a sportnál, de szinte biztos, hogy hokijátékosként nem szerzett volna magának akkora hírnevet, mint amekkorát bankrablóként zsebelt be még a '90-es évek derekán és végén. Az azóta eltelt időben sokan próbálták megfejteni, ki is az az Ambrus Attila és pláne ki volt az ő alteregója, vagy ha úgy tetszik, a másik énje, vagyis a Viszkis rabló. Most az Origo is tett erre egy kísérletet.

Talán tévedek, de úgy hiszem, hogy időnként érdemes arról mesélnem egy-egy interjú kapcsán, hogy milyen is a viszonyom az adott hírességgel. Különösen, ha az a viszony nem merül ki abban, hogy beszéltünk párszor telefonon, vagy biccentettünk egymásnak néhányszor, ha összefutottunk valamilyen rendezvényen. Nos, Ambrus Attilával, vagyis a Viszkis rablóval az ismeretségünk nem merül ki ennyiben. Sőt, és ezt talán neki nem is említettem, sokkal régebb óta van róla egy fejezet a családi kalendáriumunkban, mint sem először találkoztunk volna személyesen Délkelet-Ázsia egy távoli szegletében, a kommunista Laoszban... Erre még visszatérek, de előbb szaladjunk át Ambrus Attila rövid életrajzán, egészen a találkozásunkig! 

Ambrus Attila, vagyis a Viszkis rabló Berki Krisztiánnal vágott neki az Ázsia Expressz első évadának (Fotó: Irtó András)

Ambrus Attila, vagyis a Viszis rabló:

• 1967. október 6-án született Csíkszentléleken, Erdélyben.

• Gyermekkor, fiatalkor – Édesanyja másfél éves korában elhagyta, tízéves koráig nagymamája nevelte. Fiatalon többször összeütközésbe került a törvénnyel, javítóintézetbe is került.

• 1988 – Romániából Magyarországra szökött, és kezdetben alkalmi munkákból élt.

• 1988–1990-es évek – Jégkorongozóként folytatta pályafutását. Korábban az SC Csíkszereda kapusa volt, Magyarországon pedig a Pomázi ICO SE, a Sziketherm HK, az Újpesti TE és a Ferencváros kapusaként is játszott. Az Újpesttel 1991–92-ben bajnoki döntőig jutott. 

• 1993–1999 – Megkezdte és folytatta a hírhedtté vált rablássorozatát: összesen mintegy 30 pénzintézetet, postát, takarékszövetkezetet és utazási irodát rabolt ki, és csaknem 200 millió forintot zsákmányolt társaival, majd egyedül. A rablások előtt rendszeresen whiskyt ivott, innen ragadt rá a „Viszkis rabló” név. 

• 1999. január – Elfogták és letartóztatták.

• 1999. július 10. – Megszökött a Gyorskocsi utcai fogdából, majd újabb rablásokat követett el.

• 1999. október 27. – Újra elfogták. 

• 2002 – Jogerősen 17 év fegyházbüntetésre ítélték.

• 2000-es évek – A börtönben leérettségizett, diplomát szerzett, és elsajátította a kerámiakészítés mesterségét. 

• 2012. január 31. – Jó magaviselete miatt feltételesen szabadult, mintegy 13 év fogvatartás után. Szabadulása után keramikusként kezdett új életet. 

• 2015 – Feleségül vette Rékát.

• 2017 – Bemutatták az életét feldolgozó A Viszkis című filmet, Antal Nimród rendezésében.

• 2017 – Berki Krisztiánnal indult az Ázsia Expressz első évadában. A páros Vietnamon, Laoszon, Kambodzsán és Thaiföldön keresztül, mintegy 5500 kilométert megtéve megnyerte a TV2 legendás reality-jét. 

Ambrus Attila és Berki Krisztián jó barátok lettek az Ázsia Expressz 2017-es szériájának forgatásán (Fotó: Irtó András)

„Közös kalandom Ambrus Attilával...”

Igen, az Ázsia Expressz forgatásán találkoztam először Ambrus Attilával, aki akkor már öt éve élt újra szabadon. Sem ő, sem a többi játékos, de igazság szerint még maguk a magyar stábtagok sem tudták, mi is vár rájuk a kommunista háromszögként is emlegetett térségben. Én, aki a sajtócsapathoz csatlakozhattam (és még négy későbbi évad során is), még csak nem sejtettem, hogy amit látni, tapasztalni, sőt ízlelni fogok, az sok szempontból megváltoztatja az életemet, de legalábbis a gondolkodásomat némely kérdésekben. Ez a különös, kicsit félelmetes, ámbár bájosan ártalmatlan közeg olyan búrát teremtett körénk és a teljes stáb köré, ami létrehozott egy örök kapcsot közöttünk. Mindannyiunk között… Az azóta eltelt időben nem beszéltem gyakran Ambrus Attilával, de időnként, évente néhányszor azért megesett, hogy kereszteztük egymás útját. Ilyenkor nem beszéltünk az Ázsia Expresszről, Laoszról, ahol egy hetet töltöttünk el együtt, de mégis, volt köztünk valamiféle cinkos összekacsintás. Hiszen tényleg nem mindenkinek adatik meg, hogy a „turistaösvényekről” letérve, részese legyen egy nagyon más, nagyon messzi és zárt kultúra mindennapjainak. Mindketten láttuk azt a paradox módon „boldog szegénységet”, ami szinte arcul csapja az embert és ami egyben el is gondolkodtatja önmagáról. Persze sem én, sem Ambrus Attila nem lettünk igazán buddhisták, kommunisták pedig még annyira sem, de ennek a különleges vallásos-szovjet típusú gazdasági modell elegynek a szele azért mindkettőnket meglegyintett. Úgy gondoltam, ez az a kapcsolódási pont, amiről érdemes tudnia annak, aki elolvassa az alábbi interjút. Aztán…

A Viszkis rabló éveken át vezette orruknál fogva a rendőröket (Fotó: A viszkis rabló balladája - Szökésben/Film Force Team)

Anyám a Viszkis rabló markában? 

És itt térnék vissza a már említett, családi kalendáriumhoz. Abban ugyanis tényleg akad egy fejezet, melyben Ambrus Attiláról és az anyámról lapul egy hidegrázós história: a Viszkis rabló kétszer is kirabolta az egyik III. kerületi OTP-t. Először '97 márciusában, majd '98 márciusában. Hogy melyik esetnél is volt jelen anyám, azt már nem tudom megmondani, de talán a történet szempontjából nem is annyira releváns. Anyu a bankban volt ügyfélként, amikor az ajtón berobbant Attila és ahogy mindig, fegyverrel, vagy egy annak látszó tárggyal a kezében felszólította a bennlévőket, hogy hasaljanak a földre. A legendárium szerint csak anyám állt ellen az utasításnak, mondván, ő nem fog az új ruhájában fetrengeni a bank padlóján. Hogy a kedves mama egy hős-e, vagy inkább csak meggondolatlanul vakmerő? Nem tudom, de ahogy ő mesélte, Attila csak egy pillanatra lepődött meg, legyintett, majd végezte a „dolgát” és ahogy jött, úgy távozott. Anyám sokszor mesélte el ezt a történetet. Mindig konzekvensen, ugyanúgy. És sosem említette, hogy félt volna… Ezzel persze korántsem szeretném Attilát felmenteni, vagy tettének súlyát relativizálni. Hiszen tudjuk, hogy néhányan, akik átéltek egy-egy rablást a jóvoltából, hosszas kezelésekre szorultak, mert erős traumaként élték meg a történéseket. A szándékom csupán annyi volt, hogy a saját történeteimen keresztül eljussak a jelenbe, ahol hosszú idő után, újra beszélgethettem Ambrus Attilával. Úgy, ahogy szerettem volna. Őszintén, egyenesen… Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy kicsit elcsépelt, de játékos kérdéssel nyitottam, és ezzel le is pattantam Ambrus Attiláról. Egy pillanat alatt, de csak egy pillanatra...

Ambrus Attila ma a Búbánatvölgyében él és keramikusként dolgozik (Fotó: Facebook)

„Tudtunk egymással kulturáltan beszélgetni, annak ellenére, hogy rálőttem”

Origo: Ha most, visszamehetnél az időbe 1993. január 22-ének reggelére és leülhetnél beszélgetni az éppen első rablására készülő önmagaddal, megkérnéd arra, hogy ne tegye? 

Ambrus Attila: Hogy mit tanácsolnék magamnak? Vagy megpróbálnám -e megállítani magamat? Nos, őszintén mondom, hogy akkor, abban a helyzetben én meghoztam a döntéseimet. Hogy mi lett volna ha…? Erre a kérdésre nem tudok érdemi választ adni. És azt sem tudom, hogy abban az élethelyzetemben mennyire lettem volna képes racionálisan látni a dolgokat. A döntéseim nem voltak helyesek, de nem hiszem, hogy bárki emberfia le tudott volna beszélni arról, hogy elinduljak a Villányi út 72. felé.

 Akkoriban a legnagyobb gond az volt az életemmel, hogy notóriusan igyekeztem minden normával és társadalmi elvárással szembe menni.

Idézőjelben mondva nem volt gyerekszobám és az volt a szabály, hogy nincs szabály. Akik fontosak voltak, vagy lehettek volna az életemben, nem voltak mellettem. Csak néhány rokonom és az egykori osztályfőnököm látta rajtam, hogy valami nincsen rendben és nem jó útra léptem.

Origo: Senki nem próbált meg közbelépni?

A.A.: Dehogynem! Éppen az említett osztályfőnököm… Az első lecsukásom előtt két héttel meginvitált a házába és próbált is rám hatni, de egyszerűen képtelenség volt… Én jártam a saját, nyomorult utamat. Azt gondoltam, hogy bármit megtehetek. Ennek meg is lett a következménye. 

Origo: Emlékszel olyan rablásodra, ami után hazamentél, magadra zártad az ajtót és azt gondoltad: ezt most éppen csak megúsztam! Melyik volt az és mi történt pontosan? 

A.A.: Sajnos több ilyen eset is volt. Megesett, hogy lövöldözésbe keveredtem és olyan is, hogy egy nap két pénzintézetet is „meglátogattunk”. A másodiknál tényleg csak egy hajszálon múlott, hogy ne kapjanak el. Aznap el is gondolkodtam, hogy tényleg muszáj-e ilyen szinten kapzsinak lennünk?

 A balhék után, amikor leülepedtek bennem a feszültségek, kielemeztem, hogy mit rontottam, vagy rontottunk el. Ilyenkor folyamatosan jöttek a felismerések. 

Én egy kaotikus rendszer hibáit használtam ki akkoriban. Hiszen semmi nem úgy működött, ahogyan kellett volna. Sem a rendőrség, sem a biztonsági cégek nem álltak a helyzet magaslatán. Ma már ezek az anomáliák gyakorlatilag nem léteznek. Persze tudtam, hogy a tűzzel játszom, de bevallom, jól esett az egómnak minden egyes siker. Másrészt pedig folyton pénzszűkében voltam, hiszen a pénzt vagy lányokra, vagy utazásra költöttem, vagy elbuktam a kaszinóban. 

Origo: A rablások alatt rengeteg emberrel találkoztál. Pénztárosokkal, banki ügyfelekkel, biztonsági őrökkel. Van olyan arc, amit soha nem tudtál elfelejteni? 

A.A.: Ilyen arc nincs, de itt mesélek akkor egy történetet Varjú Lajosról, aki akkoriban a rablási osztály vezetője volt a rendőrségnél. Őt azért rúgták ki annak idején a testülettől, mert hat éven át az árnyékomat kergette. Tavaly felhívott egy hölgy, aki rendelt tőlem egy könyv formájú, a Vizsolyi Bibliára hajazó pálinkatartót. Születésnapi ajándéknak szánta egy éppen a hatvanat betöltő fickó számára. 

Beszélgetés közben árulta el, hogy az ünnepelt nem más, mint a Lajos. Természetesen ingyen készítettem el az ajándékát.

 Miután megkapta, fel is hívott és megígérte, hogy ha egyszer a Búbánatvölgye felé jár, beugrik. Én várom...

Origo: Ha lehetőséged nyílna rá, hogy kívülállóként visszanézd valamelyik rablásod pontos menetét, melyiket választanád és miért? 

A.A.: Talán a Grassalkovich úti OTP fiók volt a kedvenc helyem. Oda háromszor is „betértem”. Ott harmadjára már úgy fogadtak a hölgyek, hogy közölték, tudom merre van a széf, szóval csak menjek. 

A szökésem utáni alkalommal ott nagyon rezgett a léc, hiszen utólag kiderült, hogy azt a fiókot már figyelte a rendőrség, mert abban reménykedtek, hogy visszaérek. 

Majdnem sikerült is kiugrasztaniuk a bokorból, de az utolsó pillanatban résen voltam és nem ugrottam be a provokációra. Na az ott elkövetett utolsó rablásomat visszanézném. Mert volt ott egy postás, aki valahogy követni kezdett. Én háromszor is a feje fölé lőttem, de csak nem akart meghátrálni. Az lett a vége, hogy a Dunába ugrottam és átúsztam a Molnár-szigetre. Érdekességképpen mondom, hogy ezzel a postással három éve összefutottam az egyik piacon, ahol éppen árultam. Hozott hat, vagy hét könyvet, hogy dedikáljam őket. Tudtunk egymással kulturáltan beszélgetni, annak ellenére, hogy rálőttem. Ez egy meghatározó élményem lett és ezért is nézném vissza, ha nem is szívesen, de kíváncsian azt a bizonyos 1999. július 29-ei rablást. 

Ambrus Attila márkát épített fel a múltjára (Fotó: Facebook)

Ambrus Attila: „Soha nem élek vissza azzal, hogy hírhedt vagyok”

Origo: Azt mondtad nemrég, hogy egyelőre nem szeretnél új kapcsolatot. De ha most eléd lépne az a nő, aki pontosan ért téged, félnél őt őszintén szeretni? Vagy egyenesen elengednéd?

A.A.: Nem akarok közhelyeket pufogtatni, de az a nő szerintem még nem született meg, aki engem meg tudna érteni. 

Nekem sajnos problémám van a bizalommal. Olyan szinten sérült ember vagyok, hogy embertelenül sok időre van szükségem ahhoz, hogy valakit őszintén közel engedjek magamhoz.

És hát lássuk be, alulról karcolom a hatvanat! Ergo, időmilliomos éppen nem vagyok. Szóval nem tudom, milyen nőnek is kéne lennie annak, aki mellett újra megengedném magamnak, hogy kikapcsoljam a racionalitás érzékemet és beengedjem oda, ahol már csak egyedül ő lehetne, vagyis a legbelső, bizalmi körbe. 

Origo: Nem félsz attól, hogy egyedül leszel idős korodban? 

A.A.: Ó, dehogynem! Ráadáséul a jelek szerint ez is a racionalitás. De mégis mit kéne tennem? 

Számító opportunistaként kezdjek el arra játszani, hogy a kripli éveimre kerítsek magam mellé valakit, aki segít, ha lesántulok? 

Nem ez az ember vagyok… 

Origo: Szintén magad mondtad, hogy dolgozol a túlpörgéseiden, a hiperaktivitásodon és az itallal is újra vannak gondjaid. Mi az, amitől nehezebben tudsz megszabadulni? Ezek közül valamelyik, vagy inkább a Viszkis rabló éned máig rád vetülő árnyékától? 

A.A.: A helyzet az, és akkor kezdem a piával, hogy én egy, sosem titkoltan, hogy hedonista ember vagyok. Ha egy nap végére minden tervezett feladatomat és nem tervezett nehézségemet sikerül megoldanom, megjutalmazom magam egy, kettő, de néha akár öt felessel is. A szakemberek szerint ez valamiféle önjutalmazás és igazuk is van. A gond az, ha néhanapján nem tudok mértéket tartani… Tudom, hogy ez nem helyes, de én egész életemben hajlítgattam a szabályokat és a normákat, és ez igaz a piára is. 

A Viszkis jelzőtől nem tudok és talán nem is karok megszabadulni. Nyilván elbújhatnék, mint valami remete, de az is a történethez tartozik, hogy éppen a múltam az, amit úgy tudok kötni a jelenemhez, hogy abból profitálni tudok.

 Amikor whisky kóstolásokat vagy éppen bűnügyi sétákat tartok, akkor a múltamat használom fel. Tulajdonképpen egy márkanév lettem és ha már így alakult, hát nem lököm el magamtól a kínálkozó lehetőségeket. Ugyanakkor fontos, hogy soha nem élek vissza azzal, hogy hírhedt vagyok. Soha, egyetlen újságírót nem hívtam fel azzal, hogy írjon rólam, de te ezt pontosan tudod… Ahogyan tévéknél sem kilincseltem soha, hogy bekerüljek valamilyen műsorba. Nem akarok sok lenni, de az is tény, hogy bizonyos marketing nélkül nem működik a rendszer. 

Ambrus Attila még ma is kedveli az italt, amiről a becenevét kapta (Fotó: Facebook)

„Én nem tehetem meg azt, hogy hibázzak”

Origo: A börtönben leérettségiztél, szakmát és diplomát is szereztél. A szabadulásod után pedig keramikusként kezdtél el visszailleszkedni a társadalomba. Mikor érezted először, hogy akár össze is jöhet az úgynevezett normális élet?

A.A.: Emlékszem, egy azóta már nagyon jó barátommá vált fickó vett tőlem egy flaskát nyolcvanezer forintért, majd felajánlottuk a mentőszolgálat gyermekmentő részlegének. Ez a pasas ezután meghívott Péteribe a bornapokra, és két óra leforgása alatt kiárultam ötszázezer forintos értékű kerámiát. 

Na akkor éreztem először a szabadulásom után, hogy megérkeztem, és a jövőben jórészt csak ezzel szeretnék foglalkozni. 

Persze azt is tudtam, hogy rengeteg munka vár rám, de úgy tűnt és tűnik azóta is, hogy a kerámiákból el tudom tartani magam és természetesen el tudtam tartani a családomat is. 

Origo: A Viszkis története egy sikertörténet, vagy csak egy fickó meséje, aki fiatalon nagyon elrontott valamit és később egy életen át igyekezett kiegyenlíteni a számlát?

A.A.: Az utolsó gondolat amit mondtál, tulajdonképpen tükrözi az egész életemet. Nekem háromszor annyit kellett és kell bizonyítanom ma is, mint valakinek, aki nem hibázott akkorákat, mint én. És ez, tulajdonképpen érthető és rendben is van így. Nem állítom, hogy folyamatosan vezekelek, de én nem tehetem meg azt, hogy hibázzak. Ha egyszer is elrontok valamit, azonnal vissza is kapom, hogy: Lám, lám lám...Ezért is döntöttem úgy, hogy transzparensen élem az életem. Mondok egy példát is. 

Úgy nyolc-tíz évvel ezelőtt elvették a jogosítványomat Szegeden, mert egy felessel többet ittam a kelleténél és az akkori 0.25-ös szabálysértési határértéknél többet, 0.41-et fújtam a szondába. 

Mindössze háromszáz métert akartam megtenni a szállásig, de nem jött össze. Persze rendőrök szelfiket kértek, majd másnap reggel az újságok címlapján kötött ki a történet. De olyan is volt, hogy eltöltöttem egy közös éjszakát egy hölggyel, akiről később kiderült, hogy újságíró volt és csak azért engedett közel magához, hogy megírja a sztoriját.

Ambrus Attila, vagyis a Viszkis rabló az Ázsia Expressz forgatásán, a bíróságon és móka közben (Fotó: Irtó András/Facebook/A viszkis rabló balladája - Szökésben)

„Egyet tudok biztosan, hogy ezt a mintát én nem akarom továbbvinni”

Origo: Nyilatkoztad, hogy a Búbánatvölgyéből, ahol élsz, már nem szeretnél elköltözni, sőt az a kívánságod, hogy a hamvaidat is ott szórják majd szét. Mi köt ennyire ehhez a helyhez? Az otthon érzése? A gyermekeidhez kapcsolható emlékeid? Vagy a tudat, hogy ez lett az a hely, ahonnan végre nem kell menekülnöd? 

A.A.: Ez így mind együtt… A gyermekeim ide születtek, bár egy éve az édesanyjukkal együtt Bajára költöztek, ahová rendszeresen járok, hogy időt tölthessek velük. Sikerült azt is elérnem, hogy az elmúlt egy évben már kétszer is jártak nálam, ami nagy dolog, még ha csak felügyelet mellett történhet az ilyen láthatás. Ha Baján vagyok, szobát bérlek egy panzióban és úgy tudunk együtt lenni. 

Ugyanakkor én a Búbánatvölgyében megtaláltam a lelki békémet is. Ez a hely picit hasonlít a gyermekkorom színterére, vagyis Csíksomlyó környékére. 

Én a hegyek szerelmese vagyok… És igen, pont velem szemben van a Róka-szikla, ahol valaki majd elszórja a hamvaimat, ha letelik a szabott időm. 

Origo: Ha már szóba kerültek a gyermekeid, adja magát a kérdés. Mit mondasz majd nekik, ha egy napon megkérdezik, ki is az a Viszkis rabló? 

A.A.: Erre azt tudom mondani, hogy ha én és az édesanyjuk következetesen neveljük őket, és szeretetben, békében nőnek fel úgy, hogy igyekszünk nekik mindent megadni, tehát hiteles szülő tudok maradni a szemükben, akkor nem lesz probléma. Az én kezemben egyetlen eszköz van, az pedig az idő. Vagyis mindegy, hogy most neked mit mondok. 

Ha tíz év múlva, harmóniában fogok élni a gyerekeimmel, akkor tudni fogom, hogy jó úton jártam, legalább velük. 

Az a baj, hogy előttem semmilyen szülői minta nem állt. Az én gyermekkorom leginkább egy spártai, túlélőtáborra hasonlított. Egyet tudok biztosan, hogy ezt a mintát én nem akarom továbbvinni. Nyílt kártyákkal játszom, akkor is ha a gyermekeimről van szó és akkor is, ha a életemről, a hibáimról vagy a vívódásaimról van szó.