Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNagy örömmel és izgalommal várta közös gyermeke születését Kővári Viktor és Halász Vivien. Az Exatlon Hungary ismert párosa idén júniusban jelentette be a születendő kicsi nemét, nemrég pedig boldogan újságolták el, hogy néhány hete megszületett a kisfiuk, akinek a Kristóf nevet adták.

Megszületett az Exatlon Hungary sztárpárjának közös gyermeke
2026. augusztus 19-én egy pillanat alatt megváltozott minden, mert megszületett a kisfiunk, akire annyira vágytunk. Bár néhány héttel korábban érkezett, de végül gond nélkül, egészségesen jött a világra, amiért minden pillanatban hálásak vagyunk. Most már hárman fogjuk egymás kezét, és ennél többet nem is kívánhatnánk. Drága kisfiam, máris mindennél jobban szeretünk!
- írta az Instagram-oldalán Viktor, egy fotó társaságában, amelyen hármuk keze látható.
Kővári Viktor és Halász Vivien az Exatlon 2021-es évadában ismerkedett meg, kapcsolatuk pedig a műsor után teljesedett ki. 2025 júliusában házasodtak össze a Vörösberényi Szent Ignác Katolikus Templomban, több TV2-s híresség: Kása András, Wald Ákos és az All Star évad győztese, Jósa Danny társaságában.