„Milliós jogdíjak? Ugyan már!” – Tóth Gabi megmutatta a számláját: mindössze 5000 forintos egyenleget látni

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Míg sokan úgy vélik, hogy a hazai sztárok milliókat keresnek a dalaik után járó jogdíjakból, a valóság jóval szerényebb bizonyos előadóknál. Tóth Gabi megmutatta a legutóbbi utalás utáni, mindössze 5000 forintos banki egyenlegét.
Vágólapra másolva!

Rendszeresen felmerül a kérdés, hogy mekkora összegek folynak be az Artisjustól a magyar előadókhoz. Nemrég FankaDeli, azaz Kőházy Ferenc osztotta meg a Facebook-oldalán, hogy legutóbb mindössze 30 ezer forint érkezett a számlájára. „Kormányok jönnek, kormányok mennek... de a zsold az örök! Bár láthatnám egyszer a többiekét” – fűzte hozzá a rapper. A bejegyzéshez Tóth Gabi is csatlakozott, aki egy saját képernyőfotóval mutatta meg, mi a helyzet az ő esetében.

Tóth Gabi mindössze 6 ezer forintos utalást kapott az Artisjustól.
Tóth Gabi egyenlege éppen pluszba került az utalással (Fotó: Origo)

Tóth Gabi nem dúskál a milliós jogdíjakban

Az énekesnő egy körülbelül 6 ezer forintos utalást jelenített meg, válaszul azoknak, akik milliós jogdíjakat sejtenek a háttérben. A megosztott fotón az is jól látszott, hogy az egyenlege ezzel a jóváírással együtt került plusz 5000 forintba – bár valószínűsíthető, hogy nem a főszámlájáról van szó. A poszt alatt megjelentek a kritikus vélemények is. Egyikük így fogalmazott a Redditen: „Hát igen, mondjuk, ha egy zenész esetleg írna és kiadna dalokat, ha már ugye zenész… Lehet, hogy úgy mondjuk kapna jogdíjat… Nem tudom, csak hangosan gondolkodom!” Egy másik hozzászóló pedig röviden annyit írt: „Tetszettek volna jó dalokat írni...”

Tóth Gabi még Fankadelit is felülmúlta bizonyos értelemben.
Tóth Gabi nem rejtegette, mennyi pénz lapul a számláján (Fotó: Reddit)

Tóth Gabi Mentorsulijára koncentrál a Megasztár helyett

Tóth Gabi új dalai várhatóan érkeznek, ám az énekesnő jelenleg egy teljesen új projektre összpontosít. Úgy érzi, a televíziós tehetségkutatók kötött keretei és az ottani munka rengeteg időt és energiát vett el tőle, miközben a képernyőn egyre kevesebb lehetőség jutott a versenyzők valódi szakmai fejlesztésére. Ezért döntött úgy, hogy a saját lábára áll, és független oktatóként folytatja. A kezdeményezés eredményeként elindult a Tóth Gabi Őszinte Hang Mentorsulija. A nyolcalkalmas mentorprogram iránt már az első két napban hatalmas érdeklődés mutatkozott, és 115-en jelentkeztek. A képzésre a bántalmazott tinédzserektől kezdve egészen a 70 éves korosztályig érkeztek résztvevők, akik számára a program nemcsak technikai fejlődést, hanem lelki feltöltődést és stresszoldást is kínál.

„Végre azzal foglalkozhatok, amivel mindig is szerettem volna. Hálát adok az égnek, hogy ráléphettem arra az útra, amelyre hivatott voltam. Csak a zenében létezni – úgy érzem, ez az igazi életfeladatom” – fogalmazott az énekesnő nemrégiben az Origónak. Gabi a másfél órás alkalmak árát szándékosan megfizethetőre tervezte, hogy mindenki számára elérhető maradjon. A most kiépülő közösségből jövő nyárra már alkotótáborokat, fellépéseket és egy záró vizsgaelőadást is szervez, új fejezetet nyitva a pályafutásában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!