1964 - Innsbruck

Vágólapra másolva!
Talán mondani sem kellene, csak a hó nem érkezett meg az 1964-es innsbrucki olimpiára, így az osztrák hadsereg 2000 katonájának 25 ezer tonna havat kellett megmozgatniuk a sikeres lebonyolítás érdekében.
Vágólapra másolva!

Tragikus események vezették be a játékokat, az olimpia előtt egy héttel az 50 éves brit szánkós, Kazimiers Kay-Skyszpeski és a 19 éves ausztrál lesikló, Ross Milne edzés közben életét vesztette. Ennek ellenére Innsbruckban már nem történt baj: első alkalommal emelkedett a résztvevők száma 1000 fölé, ám az olimpia nem a rekordok, inkább a nagy egyéniségek miatt maradt emlékezetes. A szovjet Lídia Szkoblikova gyorskorcsolyában 4 aranyérmet nyert, ezzel (a téli játékokat tekintve) minden idők legeredményesebb női sportolója lett. A szovjet együttes összesen 11 arannyal gazdagodott.

1924 óta először nyert két egyéni olimpiai bajnokságot sífutó a finn Eero Mäntyranta személyében. A nőknél a szovjet Klaudia Bojarszkih nem csak követte a példáját, a váltóban szerzett szovjet aranyérem harmadik első helyét jelentette. A férfi versenyt ismét a skandinávok uralták, Sixten Jernberg 35. születésnapján bizonyította, kár volt még leírni, megnyerte az 50 km-es távot, s tagja volt a svédek 4x10 km-es olimpiai bajnok váltójának is.

A két síugró számban a finn Veikko Kankkonen és a norvég Toralf Engan megosztozott az arany- és ezüstérmeken, míg északi összetettben a szintén norvég Tormod Knutsen visszavágott a Squaw Valley-i fiaskóért, a címvédő német Georg Thoma mindössze harmadik lett.

1964. január 29. - február 9., Innsbruck
36 ország, 1091 induló (891 férfi, 200 nő)
8 sportág, 34 versenyszám

az éremtáblázat végeredménye:
1. Szovjetunió (11 arany, 8 ezüst, 6 bronz)
2. Ausztria (4 arany, 5 ezüst, 3 bronz)
3. Norvégia (3 arany, 6 ezüst, 6 bronz)

az olimpia legeredményesebb sportolói:
Lídia Szkoblikova (szovjet, gyorskorcsolya) 4 arany
Klaudia Bojarszkih (szovjet, északisí) 3 arany
Eero Manttyranta (finn, északisí) 2 arany, 1 ezüst
Sixten Jernberg (svéd, északisí) 2 arany, 1 bronz




Innsbruckban egy testvérpár, a Goitschel lányok taroltak, igazságosan megosztozva a műlesiklás és az óriásműlesiklás érmein. Az idősebb, a 19 éves Christine előbbiben, Marielle utóbbiban nyert és a második helyen éppen testvérük végzett.

Az Egyesült Államok egyetlen aranyát 500 m-es gyorskorcsolyában egy michigani borbély, Terry McDermott szerezte.

Az olimpia legnagyobb meglepetésével a szovjet Ljudmila Belouszova, Oleg Protopopov házaspár szolgált a páros műkorcsolyázásban, miután megelőzte a nyugatnémet Marika Kilius, Hans-Jürgen Bäumler kettőst. Pedig a német posta már előre kinyomtatott egy képeslapot, amelynek az előlapján Kiliusék voltak, a szövege pedig így hangzott: "1964 olimpiai és világbajnokai". Legalább a ritkaságok gyűjtői elégedettek lehettek. Mint ahogy a magyarok is, hiszen a 14 éves Almássy Zsuzsa tizenhetedik lett, nyert a holland Sjoukje Dijkstra.

A magyar csapat 11 egyéni versenyzővel és a jégkorongcsapattal képviseltette magát. Hokisaink utolsó ötkarikás szereplése nem sikerült fényesen, mind a nyolc meccsüket elvesztették, közte kaptak egy 19-1-es zakót a későbbi győztes szovjetektől.

A legjobb eredményt a már említett Almássy mellett a gyorskorcsolyázó Ihász Sándorné és sífutó Balázs Éva érte el, előbbi 1500 méteren 20., 3000 méteren a 18. helyen zárt, míg Balázs a 10 km-es sífutószámban a 19. lett.

Pincési László