Torino 2006: halálos fenyegetés a norvégoknak

Vágólapra másolva!
A torinói téli olimpiára utazó csapat hivatalos formaruhája miatt halálos fenyegetéseket kapott állatvédőktől a norvég sportszövetség. 
Vágólapra másolva!

A tiltakozók azt nehezményezik, hogy a versenyzők és vezetőik szőrmebundában vonulnak fel a megnyitón, illetve a záróünnepélyen.

Karl-Arne Johannessen, a szervezet vezetője elmondta: eddig két fenyegető telefonhívás érkezett a szövetséghez.

A játékokra február 10. és 26. között kerül sor.