Huszár Erika a második magyar pontszerző Torinóban

Vágólapra másolva!
Huszár Erika a szenzációs negyedik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában a torinói téli olimpián. A versenyt a dél-koreai Dzsin Szun Ju nyerte.
Vágólapra másolva!

Az eredeti forgatókönyvet felrúgva az A döntőben nem hatan, hanem heten futottak, mert a váltóban Eb-harmadik Huszár elődöntős futamában kilökött háromszoros Európa-bajnok orosz Tatyana Borogyulinát is idesorolták.

Kettőjük mellett három dél-koreai, az olimpiai és nyolcszoros világbajnok, olimpiai csúcstartó Csoj Eun Kjung, a szám világbajnoka, Dzsin Szun Ju és a váltóban vb-első Bjun Csun Sza, valamint a kétszeres vb-első kínai Vang Meng (Wang Meng) és a váltóban világbajnok kanadai Amanda Overland futott a fináléban.

A 22 éves Huszár a mezőny végéről kezdett, a többiek által diktált iramot tartotta. Senki nem tudott elszakadni, majd öt körrel a vége előtt megindult a hajtás. Huszár a hajrában egy helyet javított, és hatodikként haladt át a célvonalon.

Azonban a videobíró döntött, mert az élbolyban lökdösődés volt, aminek következtében Bjunt és Borogyulinát kizárták, így Huszár negyedik lett.

Huszár amennyire nem volt sikeres 500-on, úgy most mellé állt a szerencse. A selejtezőben részben miatta estek, ám nem zárták ki, az elődöntőben pedig kizárás és bukás után léphetett tovább a legjobbak közé.

Torinóban eddig a magyarok közül a szintén rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor volt A döntős, ő 1500-on az ötödik és egyben olimpiai pontszerző lett.

Az 1500-on szintén érdekelt Darázs Rózsának, valamint az 1000 méteren indult Darázs Péternek nem sikerült az elődöntőbe jutás. Rózsa a 20., Péter a 12. helyen végzett. Utóbbi versenyzőnk számában a dél-koreai An Hjun-szu 1:26.739 perces olimpiai csúccsal diadalmaskodott.

rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 m:
1. Dzsin Szun Ju (Koreai Köztársaság) 2:23.494 p
2. Csoj Eun Kjung (Koreai Köztársaság) 2:24.069
3. Vang Meng (Kína) 2:24.469
4. HUSZÁR ERIKA (MAGYARORSZÁG) 2:25.405
5. Amanda Overland (Kanada) 2:26.495

férfi 1000 m:
1. An Hjun-szu (Koreai Köztársaság) 1:26.739 p
2. Li Ho-szu (Koreai Köztársaság) 1:26.764.
3. Apolon Anton Ohno (Egyesült Államok) 1:26.927