Kiválóan hajrázott az orosz nőisífutó-váltó

Vágólapra másolva!
A címvédő Németországot és a házigazda olasz csapatot maga mögé utasítva Oroszország nyerte a női sífutók 4x5 km-es váltóját. Az oroszok győzelmének érdekessége, hogy a második váltás után még 25 mp volt a csapat hátránya, Csepalova, és Medvegyeva-Abruzova azonban elképesztően futott az utolsó 10 kilométeren.
Vágólapra másolva!

A váltó első etapján a finnek, a norvégok és a japánok léptek meg a mezőnytől, s meglepetésre Fukuda Nobuko révén a távol-keletiek váltottak elsőként, megelőzve Aino Kaisa Saarinent és Kristin Stormer Steirát.

A második öt kilométeres szakaszon elsőként egy bukás rendezte át az élmezőnyt, Isida Maszako hatalmasat esett, s ezzel kiszállt a versengésből. Felzárkózott viszont három másik csapat, a címvédő németeket Viola Bauer, az olaszokat Gabriella Paruzzi, míg a franciákat Karine Philippot hozta éremközelbe.

A harmadik embereknél Evi Sachenbacher Stehle elképesztő hajrát produkált, így majd 13 másodoperces előnnyel indította útnak a német váltó befejező tagját, Claudia Künzelt a norvégokhoz képest. Meglepetésre Riitta Liisa Lassila nagyon elfáradt, ráadásul a célegyenesbe kanyarodva egyensúlyát vesztve majdnem el is esett, 20 mp-es hátrányt összeszedve elpuskázta Finnország éremesélyét.

A hajráember Künzel előnye kilométerről kilométerre fogyott, az üldözőboly két kilométerrel a cél előtt utolérte. Majd Jevgenyija Medvegyeva-Abruzova tempót váltott, s az utolsó km-en tíz másodpercet vert a hajrára feltámadó Künzelre, a harmadik helyen Sabina Valbusa révén az olaszok értek célba, Anna Karin Strömstedt és Svédország a negyedik lett, míg az összetett Világkupa-éllovasa, Marit Björgen csupán ötödik pozícióhoz jutatta Norvégiát.

Eredmény:
sífutás, nők, 4x5 km-es váltó, olimpiai bajnok
1. Oroszország ((Natalija Baranova, Larissza Kurkina, Julija Csepalova, Jevgenyija Medvegyeva-Abruzova) 54:47.7
2. Németország (Stefanie Böhler, Viola Bauer, Evi Sachenbacher, Claudia Künzel) 10 mp hátrány
3. Olaszország (Arianna Folis, Gabriella Paruzzi, Antonela Confortola, Sabina Valbusa) 11 mp h.
4. Svédország 12.6 mp h.
5. Norvégia 34.1 mp h.
6. Csehország 58.6 mp h.

[origo]