Dorfmeister duplázott

Vágólapra másolva!
Az osztrák Michaela Dorfmeister a lesiklás után a szuperóriás-műlesiklást is megnyerte a torinói téli olimpián.
Vágólapra másolva!

Sokáig a négyszeres ötkarikás bajnok Janica Kostelic vezetett, riválisai - többek között a svéd Anja Pärson és az amerikai Lindsey Kildow - sorra elmaradtak tőle. A horvát fenomént már csak két osztrák vetélytársának siklása választotta el az ötödik olimpiai aranyának megszerzésétől, és egyúttal attól, hogy a sportág legeredményesebb alakja legyen.

Közülük az első, Alexandra Meissnitzer még az utolsó ellenőrző pontnál is jobb volt Kostelicnél, a célban viszont - vélhetően azért, mert a befutó előtti ugrató után túlságosan sokáig repült - már csak a második idővel rendelkezett. A 32 éves Dorfmeister viszont nem követte el ezt a hibát, az élre került, és így a torinói játékokon másodszor is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Kostelicnek jelenleg négy arany- és két ezüstérem alkotja olimpiai kollekcióját. Ezzel összesítésben elmarad Torino férfi szuperóriás-műlesikló bajnokától, a norvég Kjetil-Andre Aamodttól, akinek ezek mellett két bronzérme is van.

alpesi sí, női szuperóriás-műlesiklás:
1. Michaela Dorfmeister (Ausztria) 1:32.47 p
2. Janica Kostelic (Horvátország) 1:32.74
3. Alexandra Meissnitzer (Ausztria) 1:33.06

A címvédő Kanada és az 1998-ban aranyérmes Csehország vergődése miatt szinte biztosan lesz "pikáns" párharc a torinói téli olimpia férfi jégkorongtornájának szerdai negyeddöntőjében.

A hétfői szünnap után kedden rendezik meg az utolsó csoportfordulót, és az elmúlt két ötkarikás játékokon diadalmaskodó nemzetek mostani legjobbjai éppen egymással találkoznak úgy, hogy a tét a harmadik hely megszerzése az A jelű hatosban.

Ezt a csoportot a négy meccsük alatt csak két gólt kapó finnek már megnyerték, és az amerikaiakkal találkoznak majd a négy közé jutásért - hacsak a tengerentúliak nem rontják le plusz 1-es gólkülönbségüket a lettekhez képest, akik mínusz 15-tel állnak. Svájc óriási meglepetésre a cseheket és a kanadaiakat is legyőzte, s ha kedden pontot szerez a már búcsúzó házigazda olaszok ellen, akkor második helyen zár.

A B csoportban a szlovákok eddig százszázalékosak, és utolsóra a hullámzó teljesítményt nyújtó svédekkel találkoznak. Pontszerzés esetén a 2002-ben világbajnok szlovákok lesznek az elsők, az oroszok a másodikak, a svédek a harmadikak. Ha viszont az északiak győznek, akkor körbeverés alakulhat ki, amiben jelenleg az oroszok a legjobbak, lévén 5-0-ra verték a svédeket.

Ha a papírforma érvényesül, akár szlovák-cseh, orosz-kanadai, finn-amerikai és svéd-svájci negyeddöntőket is rendezhetnek, ám nem elképzelhetetlen, hogy az oroszok játszanak majd a csehekkel, a szlovákok pedig a kanadaiakkal.