Sílövészet: Németország nyerte a férfi váltót

Vágólapra másolva!
A Ricco Gross, Michael Rösch, Sven Fischer, Michael Greis összeállítású német csapat nyerte a sílövők 4x7,5 km-es férfi váltóversenyét a torinói téli olimpián.
Vágólapra másolva!

A németek sikere nem meglepő, hiszen Fischer és Greis Torinóban már megnyert egy-egy számot, ugyanakkor az váratlan, hogy éppen Fischer büntetőkörre kényszerült, de a váltó így is első lehetett. A csapatviadal során minden lövészetnél három póttöltényük van a versenyzőknek, azaz csak akkor kell a 150 méteres plusz távot "beiktatniuk" a futásba, ha nyolc kísérletből sem sikerül eltalálniuk az öt korongot. Ha egy staféta így jár, az általában végzetesnek bizonyul, ezúttal azonban nem így történt, köszönhetően a németek fantasztikus futóteljesítményének.

Másodikként, 20.9 másodperc hátránnyal az oroszok haladtak át a célvonalon, míg a harmadik helyről célfotó döntött a franciák javára a svédekkel szemben.

Nagy meglepetés a favoritnak tartott norvég csapat (le)szereplése, amely - elsősorban Frode Andresen pontatlansága miatt - két büntetőkörre és kilenc póttöltény felhasználására kényszerült, így csak ötödik lett. Befutóemberük, a Salt Lake Cityben mind a négy számot megnyerő, ám Torinóban még aranyérem nélkül álló Ole Einar Björndalen ezen az olimpián először lőtt hibátlanul, s ő hozta fel az északi együttest a tizedik helyről az ötödikre. Ez a teljesítmény egyéniben aranyat ért volna...

A férfiak utolsó számára, az ötkarikás programban most debütáló tömegrajtos 15 km-re szombaton kerül sor.