Kettős hiba miatt késett a Discovery startja<br/>

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Előbb egy rögzítőelem titokzatos viselkedése, majd a főhajtómű egyik létfontosságú alkatrészének nem megfelelő működése miatt a 100. űrrepülőgépes küldetés legkorábban kedden, hazai idő szerint 2.05-kor indulhat.
Vágólapra másolva!

A Discovery az indítóállványon
100. űrrepülőgépes küldetés keretében indul a Nemzetközi Űrállomáshoz

A komolyabb mértékű halasztás azonban egy másik alkatrésznek köszönhető. A főhajtómű-rendszerben lévő egyik szelepről van szó, amely az üzemanyag (azon belül is a folyékony oxigén) befolyását, valamint a hajtóművek működése során fellépő vibrációt szabályozza. A visszaszámlálás során végzett utolsó tesztek során kiderült, hogy a kulcsfontosságú alkatrész nem megfelelően működik. Alaposabb vizsgálatok után úgy döntöttek, hogy cserére van szükség, így a startot előbb 24 órával, majd helyi idő szerint hétfő estig elhalasztották. A cseréhez ugyanis a főhajtómű részleges szétszerelésére volt szükség. A munkát szombaton délután fejezték be a szakemberek.



Jim Halsell, a NASA űrrepülőgépes küldetésekért felelős igazgatója a rögzítőelem meghibásodásának lehetséges következményeit magyarázza egy október 5-ei sajtókonferencián (fotó: NASA TV)

Az alkatrész cseréjét követő tesztek során - amelyek az üzemanyag szivárgásának lehetőségét hivatottak kizárni - mindent rendben találtak. Vasárnap befejezte munkáját a fent említett három munkacsoport is, és a rögzítőelemmel kapcsolatban eloszlatták az aggodalmakat. Ha az időjárási viszonyok is kedvezően alakulnak - amire egyelőre az erős szél miatt csak 30%-nyi esély van -, akkor a Discovery hazai idő szerint október 10-én (kedden), 2.05-kor (helyi idő szerint október 9-én 19.05-kor) elindulhat történelmi útjára. Ha az indítás szerdáig sem sikerülne, akkor törölni kell egy Atlasz hordozórakéta startját is.

S. T.

Ajánló:

A rögzítőelem meghibásodásáról részletesebben. A főhajtómű szelepének meghibásodásáról részletesebben. Angol nyelvű leírás a főhajtómű meghibásodott alkatrészéről.

Korábban:

A Discovery legénysége a 100. űrrepülőgépes küldetés keretében egy nagyméretű vázelemet szerel fel a Nemzetközi Űrállomásra. Ismerje meg közelebbről a Space Shuttle rendszert, minden idők legbonyolultabb technikai eszközét!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!