A patkányok rémálmai

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Valószínűleg mindenki álmodta már azt, hogy labirintusba került, és nem találja a kiutat. Egy fokkal rosszabb, ha az útvesztőben patkányok is vannak. A legrosszabb azonban az, ha a helyzet ébredés után sem változik.
Vágólapra másolva!

Arra a meglepő megállapításra jutottak, hogy a patkány-álomban éjjel is a nappali helyszínek jelennek meg: az állatok azt álmodják, hogy útvesztőben kell megtalálniuk a helyes utat, jutalomfalatok reményében.

A rágcsálók agyműködésének leképezése alapján a tudósok nem csak azt tudták kimutatni, hogy a rágcsálók álmai a nappal megismert útvesztőben játszódnak, de egyenesen odáig merészkedtek, hogy hipotéziseket fogalmazzanak arról, hogy éppen merre járnak.

Akinek van négylábú kedvence, az biztosan tudja, hogy a kutyák és a macskák is rendszeresen álmodnak. A kutatók korábban már sikerrel mutatták ki azt is, hogy az emlősök az emberhez hasonló tudati szinteken át jutnak el ébrenléttől az álomig. Eddig azonban nem tudtuk, miről álmodnak az állatok.

Dr. Matthew Wilson, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) Tanulás- és Emlékezetkutató Központjának kutatója elmondta: "Senki nem tudhatta biztosan, hogy az állatok úgy álmodnak-e, mint mi; átélnek-e újra például nappali eseményeket, megjelenítik-e legalább az ébren töltött időszak eseményeinek bizonyos aspektusait.

Dr. Wilson az American Association for the Advancement of Science bostoni találkozóján beszámolt arról, hogyan tanították meg munkatársaival az állatoknak, hogy ha körbefutják a körkörös útvesztőt, finom falatokra számíthatnak.

A feladat végzése közben felügyelték az állatok agyműködését. Az állatok hippokampuszában (az emléknyomok rögzítéséért felelős agyi központban) található neuronok működése futás közben jellegzetes mintázatokat mutatott.

A méréseket az ún. REM fázisban is elvégezték. (Köztudott az ember esetében az álmok legnagyobb részét gyors szemmozgás [Rapid Eye Movement]) kíséri.

A vizsgált mintegy 40 REM epizód során a kutatók arra lettek figyelmesek, hogy a labirintusban futó patkányok egyedi agymhullám-mintázata visszatér. A megfelelés olyan szoros volt, hogy lehetséges volt az egyedek alvása közben rekonstruálni, hogy hol helyezkedett el a patkány a labirintusban, és később merre vette útját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!