Összesen 225 önkéntesen jelentkező beteg bevonásával kezdődhetnek meg a vizsgálatok, miután az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélye megérkezik - nyilatkozta Szűcs Miklós főorvos, a kórház regionális onkoradiológiai központjának vezetője.
A sajtótájékoztatón az Ukrán Orvostudományi Akadémia Onkológiai Intézetének tudományos igazgatóhelyettese beszámolt arról, hogy a csernobili katasztrófát követően a perui kormánytól kaptak macskakarom preparátumot. Grinevics Jurij Akimovics felkért szakértőként vesz részt a kecskeméti munkacsoport tudományos munkájában. A készítmény javította a betegek immunrendszerét, gátolta a tumorsejtek osztódását, csökkentette a gyulladást, és jelentősen enyhítette a sugár-, illetve kemoterápiás kezelések kedvezőtlen mellékhatásait, például a hányingert, az étvágytalanságot, az alvászavarokat - mondta el tapasztalatait dr. Akimovics.
Az ukrán szakember ismertetése szerint a készítményt csak egyénre szabottan szabad adagolni, amit eddig nehezített, hogy a macskakarom preparátum nem volt egységes. Egy svájci cég közreműködésével Peruban kifejlesztett macskakarom tabletta viszont már lehetővé teszi az objektív, statisztikailag alátámasztott értékelést, a megfelelő számú kontrollcsoporttal végzett tudományos vizsgálatokat.
Az alternatív és az úgynevezett komplementer - egymást kiegészítő - terápiák egyre nagyobb szerepet kapnak az onkológiai gyógyításban - magyarázza Szűcs Miklós főorvos. A kecskeméti munkacsoport azzal a céllal jött létre, hogy az elérhető alternatív gyógymódokról, ezek sorában a természetes eredetű anyagok felhasználásáról tudományos alapossággal elkészített eredményt munkáljon ki, segítve ezzel az alkalmazási területek biztosabb meghatározását is.