Nemzetközi fényszimpózium Egerben<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Nemzetközi Fényszimpózium kezdődött április 22-én, csütörtökön a hevesi megyeszékhelyen. A tanácskozásnak az a Kepes Központ ad otthont, amely bemutatja a XX. századi vizuális művészet világhírű alakjának, Kepes Györgynek a munkásságát. Mint azt Bulla Márta, a központ munkatársa az MTI-nek elmondta: a vasárnapig tartó szimpózium keretében amerikai finn, holland és magyar természettudósok, filozófusok és képzőművészek együttesen vizsgálják a fény megjelenésének, hatásának vonatkozásait. Fizikusok számolnak be a fénnyel kapcsolatos tudományos kutatások legújabb eredményeiről, illetve képzőművészek mutatják be, hogy a holográfiát és a lézertechnikát miként használják fel kompozíciók, kísérleti fotográfiák alkotására. A szimpózumot Gábor Dénes magyar származású Nobel-díjas tudós századik születésnapjának tiszteletére rendezték, ugyanis az 1979-ben elhunyt fizikus, elektromérnök nevéhez fűződik a holográfia felfedezése. A tanácskozáshoz kapcsolódóan a Gábor Dénes Alapítvány rendezésében pénteken a tudós munkásságát bemutató kiállítás nyílik a Heves megyei Művelődési Központban. A rendezők a négynapos program során nem csupán egy szűk szakmai csoport részvételére számítanak, hanem a laikus érdeklődőket is szívesen látják.

(MTI)

Ajánló: